nlc.hu
Szabadidő & Utazás

A Netflixen folytatódhat a legendás sorozat, ami több mint 50 éve töretlenül őrzi népszerűségét

A Netflix megszerezte a Szezám utca filmjogait.

A Rideback nevű produkciós cég – amely az egymilliárd dolláros bevételt hozó élőszereplős Lilo és Stitch és Aladdin filmek mögött áll – vitte a projektet a stúdióhoz, és producerként is részt vesz benne.

Egy kétkörös licitharc után a streamingóriás megszerezte a Sesame Street (magyarul: Szezám utca) nagyjátékfilmes jogait. A Szezám utca egy 1969 óta futó ikonikus gyermek-oktató televíziós műsor.

A Netflix nem kommentálta az ügyet.

Szezám utca

Óriás Madár a Szezám utcában (Forrás: Wikipedia)

Hárman versenyeztek érte

Ezzel a lépéssel a Sesame Street gyakorlatilag teljes egészében a Netflixhez került, mivel a streamingplatform már korábban megszerezte a televíziós sugárzási jogokat is, amelyeket még 2025 májusában vásárolt meg.

Az, hogy ki szerzi meg a filmes jogokat, körülbelül egy éve tartó verseny tárgya volt. A Sesame Workshop ősszel szerződést kötött a CAA ügynökséggel, és kezdetben három szereplő versenyzett: a Netflix, a Universal, valamint források szerint a Warner Bros.

A Warner Bros., amely egyébként nagyjából tíz évig birtokolta a filmjogokat, de ez idő alatt nem tudta megvalósítani a Szezám utca mozifilmet, korán kiszállt a versenyből az egymást követő felvásárlási tárgyalások közepette – először a Netflix, később a Paramount részéről.

Ez is érdekelhet nlc - Szabadidő & Utazás Megnézem

Nagy neveket érdekelt

A Universal erős versenyzőnek bizonyult: producerként csatlakozott volna hozzájuk The Daniels alkotópáros – Daniel Kwan és Daniel Scheinert, a Minden, mindenhol, mindenkor készítői –, valamint Phil Lord és Chris Miller, A Hail Mary-küldetés alkotói is. (Források hangsúlyozták, hogy egyikük sem rendezőként kapcsolódott volna a projekthez.)

Végül a Netflix került ki győztesen. Ebben az is szerepet játszott, hogy a Sesame Workshop támogatta a Rideback elképzeléseit az alapanyag feldolgozásával kapcsolatban. Jelenleg még nincs kijelölt rendező.

Netflix

A Netflix szerezte meg a Szezám utca filmjogait (Forrás: Getty Images)

A Szezám utca leginkább olyan karaktereiről ismert, mint

A sorozatból korábban két mozifilm is készült: az 1985-ös Follow That Bird, illetve az 1999-es The Adventures of Elmo in Grouchland. A Follow That Bird szereplői között ott volt John Candy, Chevy Chase és Dave Thomas is, a híres bábfigurák mellett. A filmet a Warner Bros. forgalmazta.

Forrás: The Hollywood Reporter

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top