TóCsa: Christopher Nolan az a rendező, aki szereti minden történetét – még a legfantasztikusabbakat is – a realizmus felől megközelíteni. Ezért is csodálkoztam nagyon, amikor megtudtam, hogy a következő filmjében az egyik legvarázslatosabb emberi történetet, az Odüsszeiát dolgozza fel. Valamiért azt gondoltam, nem biztos, hogy ő a megfelelő rendező erre a feladatra. Mekkorát tévedtem…
Gellért: A film egy rövid inzerttel indít, ami leírja, hogy a történet egy olyan korban játszódik, amiben a látható varázslat az élet természetes része volt. Ebből talán logikusan következik, hogy
filmtechnikai értelemben Nolan varázstalanította az Odüsszeiát.
Igen, vannak benne óriások meg szirének, ahogy azt az Odüsszeiától el is várjuk, de valahogy olyan magától értetődő természetességgel történnek benne a varázslatok, hogy ettől nem is hatnak annak. Már-már naturalista módon jelennek meg a filmben.
Matt Damon az Odüsszeiában (Forrás: UIP-Duna Film)
TóCsa: Senki sem csodálkozik rá ezekre igazán.
Gellért: Ugyanakkor mégis meg tud maradni mitikus mesének. A „varázstalanítás” ugyanis Homérosz történetének lényegi részeit nem érinti.
TóCsa: Közben meg gyakorlatilag egy PTSD drámát csinál egy háborúból hazatérő harcosról, ami gondolatiságában közelebb van A bombák földjénhez, mint A Gyűrűk Urához. És a film üzenetét nagyon konzekvensen viszi végig. Van egy nagyon kemény drámai magja az Odüsszeiának. Ez egy nagyon szomorú film.
Oppenheimer és Odüsszeusz: miért ennyire sötét Nolan Odüsszeiája?
Gellért: Valahol elképesztő, hogy fogja az emberi kultúra egyik alapkövét, és rajta keresztül mesél a kultúra pusztulásáról. Ebben a filmben mindenki nagyon szomorú, a szereplők drámája pedig abban rejlik, hogy egyrészt elfogadják a nekik kijelölt sorsot, másrészt küzdenek ellene.
Mi lehetne drámaibb annál, mint hiábavalóan küzdeni az eleve elrendeltetett sorsunk ellen?
TóCsa: Az Odüsszeiát nézve az jutott eszembe, hogy talán ez Nolan eddigi legkiábrándultabb filmje, és amikor ezt mondom, tisztában vagyok azzal, hogy a rendező előző filmje az atombomba feltalálójáról szólt, aki mélységesen megbánta tettét, és a katasztrófát, amit okozott. Sosem ő volt a hollywoodi happy endek szállítója, de mintha filmről filmre egyre kiábrándultabbá válna.
Gellért: Szerintem nagyon erős folytonosság van Oppenheimer és Odüsszeusz karaktere között.
Mindkettő jobbá akarta tenni a világot, és rá kellett csodálkozniuk, hogy még ha el is érték a céljukat, közben rászabadítottak a világra valami borzasztó veszélyeset.
Ez persze az Odüsszeiában jóval absztraktabb dolog, mint az Oppenheimer atombombájának pusztítása, hiszen itt inkább az erőszakról, a barbárságról beszélünk.
Anne Hathaway az Odüsszeiában (Forrás: UIP-Duna Film)
TóCsa: Mintha a film azt a pillanatot próbálná megragadni, amikor az emberiség szakít a korábbi szabályokkal, a morállal és az erkölccsel, hogy mindent a saját önző céljainak rendeljen alá. Mert rájön, hogy ha nem tartja be a szabályokat, könnyebben juthat előre.
Gellért: Azt is zseniálisnak találtam, hogy Nolan még Homérosz visszaemlékezésekre épülő szerkezetét is megtartotta, vagyis nem igyekezett újítani, a film mégis rendkívül modernnek hat. Egyáltalán nem érződött, hogy itt egy több ezer éves eposzból készült az adaptáció, amihez az is hozzájárult, hogy a szereplők nem archaizáló módon beszélnek.
TóCsa: Azt azért tegyük hozzá, hogy mi az eredeti nyelvű, feliratos verziót láttuk. A magyar szinkronos változat nem tudjuk, milyen lett. Beszéljünk kicsit a film hosszáról. Az Odüsszeia háromórás, de itt egy olyan híresen terjedelmes eposzról beszélünk, ahol a háromórás játékidő elsőre talán még kevésnek is tűnhet. Fel is tették sokan a kérdést: hogyan fog ez beleférni három órába? Jelentem, belefért, ráadásul nem is éreztem kapkodónak a tempót. Egyedül a tengeri örvénynél és a Szküllánál volt olyan érzésem, mintha a film indokolatlanul sietni kezdene egy kicsit, de ezt leszámítva a film végig jó tempójú volt, és ha arra volt szükség, időnként mert lelassítani.
Nolan, a kiszámíthatatlan
Gellért: Érdekes volt látni, hogy Nolan a történet mely epizódjaira mennyi időt szán. Például a szirénes részről sokan gondolhatták, hogy hosszabb lesz, ő mégsem szánt rá annyi időt, ennek ellenére meg tudta őrizni a dramaturgiai fontosságát. Minden részkalandból tökéletes érzékkel emelte ki a leghatásosabb, legfilmszerűbb részeket, ami ismét bizonyítja, mennyire jó ízlésű alkotó. Kevés rendezőnek van olyan kiváló ritmusérzéke, mint neki. Én talán csak a film utolsó szakaszánál, a hazatérésnél érzékeltem ritmusproblémát: mintha ez a rész jobban elhúzódna a kelleténél, de ettől még az Odüsszeia itt sem veszíti el a feszültségét.
Matt Damon nyilaz az Odüsszeiában (Forrás: UIP-Duna Film)
TóCsa: Azt gyorsan hozzátenném a védelmében, hogy a háromórás filmek esetében szinte mindig beesik egy-egy ritmusprobléma, nagyon kevés a kivétel ez alól. Eddig az Oppenheimer jelentette Nolan csúcsteljesítményét: egyszerre volt gigászi kasszasiker és nyert egy csomó Oscart. Szerinted meg tudja ezt ismételni az Odüsszeiával?
Gellért: Őszintén szólva engem már az Oppenheimerrel is meglepett. Talán a Dunkirk volt az egyetlen olyan filmje, ami pont olyan fogadtatásban részesült, mint amire számítottam. Az Oppenheimernél a hatalmas kasszasikeren és a sok-sok Oscar-díjon is elcsodálkoztam. Pont azt szeretem Nolan filmjeiben, hogy ugyan már régóta készíti őket, még mindig meg tud lepni a fogadtatásuk. Az Odüsszeia kapcsán is láttam a különféle becsléseket arról, mekkora siker lesz, és szurkolok is neki, de én nem vagyok benne biztos, hogy tényleg így alakul a sorsa. Nehéz ugyanis egy ennyire komor, kiábrándult filmet nyári blockbusterként kezelni, miközben egyértelműen megvannak a látványfilmes kvalitásai is.
Nolan és a sztárok
TóCsa: Érdekes, hogy egy olyan filmről beszélgetünk egy ideje, ami teli van hollywoodi sztárokkal, de a beszélgetésünkben eddig mindössze két nevet említettünk: Christopher Nolanét és Homéroszét. Nolannél ennyire nem számítanak a sztárok?
Gellért: Van néhány rendező, akinek a filmjeiben ő maga a legnagyobb sztár. Spielberg filmjeiben is láthatunk egészen fantasztikus alakításokat, mégis többnyire inkább magáról Spielbergről beszélünk velük kapcsolatban. Nolan is ilyen. Nolannél a karakterek és az őket játszó színészek fontos bábuk a sakkasztalon, amiket aztán a rendező tologat. Ebben a filmben mindenki nagyon szépen, nagyon visszafogottan játszik.
Ha mondjuk egymás mellé rakod a Gladiátort és az Odüsszeiát, láthatod, hogy az utóbbiban mennyivel természetesebb, visszafogottabb a színészi játék: nyoma sincs semmi teatralitásnak.
Homérosz történetének karakterei szinte kiáltanak azért, hogy nagy színészi gesztusokkal játsszák őket, és pont az tetszik Nolan színészvezetésében, hogy ezt nem engedi nekik.
Christopher Nolan az Odüsszeia forgatásán (Forrás: UIP-Duna Film)
TóCsa: Úgy fest, a színészek szeretnek bábuk lenni a sakkasztalon, mert ebben a filmben egészen kicsi szerepeket vállaltak még a legnagyobbak is. Azt például aligha mondhatjuk, hogy Zendaya vagy Charlize Theron szerepe két ilyen kaliberű színésznőért kiáltott, mégis ők alakítják őket. Jönnek, mert Nolannel akarnak dolgozni még akkor is, ha csak egy apró szerep jut nekik. És persze ott van a Helénát alakító Lupita Nyong’o és Elliot Page is, akiket rögtön azután támadni kezdtek, hogy bejelentették, szerepelni fognak az Odüsszeiában.
Gellért: A rendező pont nemrég nyilatkozta azt, hogy nem foglalkozik azoknak a kritikájával, akik még nem látták a filmet. Elmesélte, hogy A sötét lovagnál is rengeteg támadást kapott, mert Heath Ledgernek adta Joker szerepét, ma pedig Ledger alakítása az egyik etalon ebben a szerepben, akihez minden képregényfilmes gonoszt mérnek.
TóCsa: Ha jó a film, az önmagában igazolja a szereplőválasztást is. És az Odüsszeia annyira jó, hogy miközben nézed, eszed ágában sincs Lupita Nyong’o vagy Elliot Page casting-botrányán agyalni, mert olyan szépen épülnek be a film szövetébe. Szerintem kimondottan érdekes, ahogy például a film újragondolja Szép Heléna karakterét, és az ő legendás szépségét is „varázstalanítja”.
Lehet, hogy itt lenne az ideje bízni Nolanben szereplőválasztás terén. Bizonyította már párszor, hogy nem szokott mellényúlni.
Hallottad egyébként, hogy az egyik új nyilatkozatában említette, hogy szeretne horrorfilmet készíteni? Szerintem az Odüsszeia a tökéletes előtanulmány ehhez. Egy-egy jelenete – mondjuk a küklopszos vagy a boszorkányos – simán elmenne egy jobb horrorfilm csúcspontjának is.
Nolan és a horror
Gellért: És még a horrort is Nolanesen csinálja. Semmi James Wan-féle jump scare-es ijesztgetés. Egyszerűen megmutatja a maga rémisztő valójában, milyen lehet bezárva lenni egy sötét barlangban egy emberevő óriással, ami ott alszik tőled néhány méterre, és képes átadni ennek a helyzetnek a rémületét. Akkor és ott semmi meseszerű nincs a Küklopszban: egy nagyon is valódi rémet látunk magunk előtt, és nem egy mitológiai alakot.
És felhívnám a figyelmed egy másik jelenetére is, ami szinte belém égett. Amikor a film elején a John Leguizamo által játszott Eumaiosszal kiskutyák között válogatnak, a férfi olyan természetességgel dobja le a szikláról a senkinek sem kellő kölyökkutyát, hogy azon eléggé megrökönyödtem. A film ezt a lehető legtermészetesebben, mindenféle dramatizálás vagy zenei aláfestés nélkül mutatja be: akkoriban egyszerűen így működtek a dolgok, ez teljesen természetes volt, így Nolan ugyan megmutatja, de nem akar neki nagy feneket keríteni. Mintha csak krumplit hámozna a karakter.
TóCsa: Nolan már most is a filmezés hierarchiájának csúcsán áll, de úgy tűnik, még ezzel sem elégszik meg, és mintha minden filmjével új csúcsokra törne. Szerinted juthat ennél magasabbra is?
Gellért: Mindig megtalálja a módját, hogy ne ismételje önmagát. Szereti magát próbák elé állítani, és ez nekünk nézőknek is jó. Mindig talál magának új kihívásokat, és ez a rajongóinak azért jó, mert mindig kíváncsian várhatjuk, hogy vajon ezt is képes lesz megugrani? A filmjei egyszerre szerzői filmek és nagy, hollywoodi látványfilmek, és ez nagyon ritka kombináció. Lehet, hogy nem minden filmje tetszett 100%-osan, de mindig értettem, miért akarta megcsinálni.
TóCsa: Szerintem Nolan és Denis Villeneuve az most a filmszakmában, mint egykor Spielberg és Cameron volt. Jelen vannak a franchise-filmgyártásban, ugyanakkor nagyon is sajátos kézjegyekkel, saját stílussal bírnak. Persze Spielberg és Cameron még mindig aktív, de talán egyikük sem annyira izgalmas már, mint voltak egykoron. Tegyük gyorsan hozzá: ők jóval öregebbek Nolannél és Villeneuvenél.
Gellért: Igen, nem biztos, hogy szerencsés egy 50 éves rendezőt összehasonlítani egy hetvenes éveiben járóval. Meglátjuk, milyen filmet tesz majd le az asztalra Nolan 75 évesen! (nevet) A filmek gyakran együtt öregednek a rendezőkkel: egy öregedő rendezőnek a stílusa is könnyen öregessé válhat. Az Odüsszeiában pont az volt érdekes, hogy inkább az idős Nolant képzeltem volna el, hogy rákap erre a témára.
TóCsa: Ehhez képest ebben a filmben az égadta világon semmi öreges nem volt.
Gellért: Maga az alapanyag is abszolút trendinek tűnik, ha Nolan lencséjén keresztül nézzük.
