nlc.hu
Szabadidő & Utazás

L.L. Junior és Frey Tímea végleg szakítottak: a közös munka is véget ért

Frey Tímea és L.L. Junior már többször szakítottak, de most úgy tűnik, végleges az elválás.

Véget ért L.L. Junior és a nála 24 évvel fiatalabb Frey Tímea kapcsolata. A rapper és a táncosnő másfél évig alkottak egy párt, kapcsolatuk azonban számos hullámvölgyön ment keresztül, és többször is megpróbálták újrakezdeni. Most azonban mindketten megerősítették: ezúttal végleg külön utakon folytatják. A szakítás hírét elsőként Tímea osztotta meg a közösségi oldalán, majd az rtl.hu-nak is részletesen beszélt arról, mi vezetett a döntéshez. Elmondása szerint a szerelem ugyan nem múlt el, de az életük és a céljaik egyre inkább eltérő irányba haladtak.

Valójában ez már érett egy ideje, nagyon sokszor újrapróbáltuk. A szerelem nem múlt el, a mai napig szeretjük egymást. A kapcsolatunk viszont nem működött már. Picit most más irányt vett az életünk, más céljaink lettek, ami miatt mostanában sok mindenben nem értettünk egyet. Talán eljött az a pont, amikor már kiütközött a köztünk lévő korkülönbség is” – mesélte a 22 éves táncosnő.

A kapcsolat lezárását végül ő kezdeményezte, mert úgy érezte, már nem érdemes tovább halogatni az elkerülhetetlent.

Most száz százalék, hogy vége. Nagyon belefáradtunk ebbe. Én mondtam ki, hogy szakítsunk, mert hamarabb beláttam ezt, de végül is közös döntés volt. Nem könnyű feldolgozni a szakítást, de napról napra jobban leszek. Szerintem Junior is így van, noha úgy gondolom, ő küzdött volna még kettőnkért

– fogalmazott. A szakítás nemcsak a magánéletüket érinti, hanem a munkájukat is. Frey Tímea ugyanis nemcsak Junior párja volt, hanem táncosa és koreográfusa is, így szinte minden koncerten együtt dolgoztak. A fiatal táncos azonban úgy döntött, ezt a fejezetet is lezárja.

Alapvetően külön tudom választani a munkát ettől, de a mi kapcsolatunk annyira erős és érzelmileg túlfűtött volt, hogy úgy döntöttem, ezt is lezárom. Egy hete szakítottunk, akkor felbontottam a munkaszerződésemet is Juniorral, és elköszöntem minden kollégámtól

– árulta el. Tímea azóta új lakásba költözött, amelyet a szülei vásároltak számára, és a barátai társaságában próbálja feldolgozni a történteket. L.L. Junior szintén megszólalt a szakítás kapcsán. Az Instagram-történetében egy megható fekete-fehér videót osztott meg közös emlékeikből, amelyhez búcsúzó sorokat is írt.

frey tímea ll junior

„Szívemből kívánom a legjobbakat! Eleinte kicsit dühös voltam, hogy nem küzdünk eléggé, de átgondolva, csakis a legszebbekre szeretném, ha emlékeznénk egymásról. Köszönöm a szép pillanatokat. Nekünk nem lesz (több) Valentin- (nap). Légy nagyon boldog” – üzente volt szerelmének.

Tímea a közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy döntésük hátterében nem áll harmadik fél, egyszerűen eljutottak arra a pontra, amikor a szeretet már nem volt elegendő a kapcsolat fenntartásához.

Van, amikor a szeretet már nem elég ahhoz, hogy két ember ugyanabba az irányba menjen tovább. Ezért úgy döntöttünk, külön utakon folytatjuk. A kapcsolatunkat sokan végigkövettétek. Láttátok a legszebb pillanatainkat, a nehezebb időszakokat, az újrakezdéseinket is. Ez az út rengeteget adott mindkettőnknek. Egymás tükrei és ahogy Te mondanád, egymás karmái is voltunk. Sokat tanultunk egymástól, de talán még többet önmagunkról. Szeretném azt is tisztázni, hogy a döntésünknek nincs köze harmadik félhez. Vannak emberek, akik nem azért érkeznek az életünkbe, hogy örökre velünk maradjanak, hanem azért, hogy örökre megváltoztassanak…

– írta.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top