Szabadidő
Szponzorált tartalom

Idén mész férjhez? Ezek a legizgalmasabb esküvői trendek 2020-ban

Milyen menyasszonyi ruha lesz idén a divat, és milyen csokor illik hozzá? Milyen ajándékokkal, élményekkel lepheted meg a vendégeiteket, ami örök emléket jelent majd a számukra is? Segítünk, hogy felejthetetlen esküvőd lehessen!

Ha idén nyárra tervezed az esküvőt, jó, ha már most nekiállsz a szervezésnek. Mutatjuk, mivel dobhatod fel a nagy napot!

Romantikus menyasszony

Az esküvőd egyik legfontosabb kelléke egyértelműen a ruha. A gyönyörű taft, bársony és tüll költeményeket idén a csipkés ruhák ragyogják túl, ugyanis 2020-ban a csipkéé a főszerep. A csipkés menyasszonyi ruha időtlen, elegáns, emellett igazán nőiessé teszi a viselőjét, és tökéletesen illik életed egyik legfontosabb napjához. Mellé hosszú fátyol illik, legalábbis az idei trend szerint, de tény, hogy egy romantikus ruha igényli a légies, hosszú fátylat.

Ha csipkés ruhát választasz, mellé tökéletesen passzolni fog egy letisztult csokor, ami 2020-ban nagy divat. A klasszikus esküvői virágok mellett – mint amilyen a kála és a hortenzia –, a gyöngyvirág is előtérbe kerül, a csokrok pedig fehér-zöld színben pompáznak majd.

A külföldi mintát átvéve nálunk is egyre nagyobb teret hódít a második ruha: azaz két különböző ruhát viselgetsz a szertartáson és az esküvői fogadáson. Ha a büdzsé megengedi, érdemes beruházni kettőre, hiszen eltérő szempontokat kell figyelembe venned. A ceremónián választhatsz habos, hercegnős vagy testhez simuló, sellőfazonút, az esti partyra pedig egy csinos, vibráló, de mégis kényelmes ruhát, amiben áttáncolhatod az éjszakát.

A csipkés menyasszonyi ruha idén újra divat
Fotó: Profilmedia

Hangulatfények és fotófal

Akár kültérre, akár beltérre tervezed az esküvődet, a hangulatfények nem maradhatnak el! Attól függően, hogy milyen tematikájú esküvőt szeretnél, számos forma, szín és megoldás közül választhatsz. Néhány színes lampion, és szolár lámpa az egész helyiséget hangulatossá varázsolja, beltéren pedig jobb, ha igazi gyertyák helyett az elektromosakat részesíted előnyben.

Azok az idők, amikor a vendégekről csak egy-két kép készült, már rég elmúltak, és egyre nagyobb teret kap az, hogy a meghívottak is milliónyi fotóval térjenek haza. Ehhez beszerezhetsz egy hangulatos hátteret, azaz fotófalat, amiből rengetegféle tematika létezik. Az esküvőkön a legkedveltebb a virágfal, ami valóban szép, és szinte nincs olyan, aki ne szeretne előtte egy fényképet készíteni. A fotófal azért is praktikus, mert nem kell arra figyelni, hogy épp ki halad át a háttérben, vagy ki lóg bele a képbe. A fotófalat olyan helyre tedd, ahol jók a fényviszonyok, de akár külön megvilágítást is intézhetsz hozzá.

Magic Mirror – Selfie Tükör

Magic Mirror – Selfie Tükör

A Magic Mirror – Selfie Tükör első látásra egy óriási tükör, de valójában az egyik legötletesebb, legpraktikusabb dolog, amivel egy esküvőt felejthetetlenné tehetsz. Számíthatsz rá, hogy tobzódni fognak körülötte a vendégek, hiszen a Magic Mirror – Selfie Tükör végre egészen más szintre emeli a tükrös szelfit. A tükörbe egy időzítős, nagy teljesítményű fényképezőgépet helyeztek el: a tükörfelületen egy mindenki számára jól érthető kezelőfelületet találsz, aminek a segítségével fényképet készíthetsz magadról, a barátaidról, a családodról – bárkiről, akivel szeretnéd. A Magic Mirror – Selfie Tükör azért is praktikus egy esküvőn, mert senkinek nem kell megkérnie egy második, harmadik személyt arra, hogy készítsen újabb képeket, ha az előzőek nem sikerültek jól.

Ami pedig megfizethetetlen: azon kívül, hogy egy visszaszámlálón csekkolhatod, mikor fog elkészülni a kép, látod magadat a tükörben a fénykép készítése közben, így nem fordulhat elő, hogy a hajad kócos, a sminked nem áll jól, vagy nem előnyös a testtartásod. Sőt, a kamera látószögébe még a legnagyobb baráti társaság is belefér! Persze, egy esküvőn rendszerint van hivatásos fotós, de egyrészt az ő feladata az, hogy a párodat és téged fényképezzen – így a vendégeidre nem sok filmtekercs marad -, másrészt a Magic Mirror – Selfie Tükör előtt egészen másként pózoltok mint egy fotós előtt, ugyanis nem feszélyez semmi. Ha elkészült a kép, ki is nyomtathatják a vendégek, így az esküvőtökről örök és kézzel fogható emlékekkel térhetnek majd haza.

A Magic Mirror – Selfie Tükör biztos, hogy az esküvőd egyik legnépszerűbb pontja lesz

Táblák és köszönetajándékok

Külföldön már régóta hódítanak az esküvői táblák, és biztos, hogy jó ideig még maradnak is. Vicces irányjelzőként is funkcionálhatnak, és ha kültéren tartjátok az esküvőt, a fákra is kiakaszthatjátok őket. Akár a fotófal mellé, de a svédasztal környékére is kitehettek néhány vicces itinert, idézetet, ami megmosolyogtatja a vendégeket – csak a fantáziátok szabhat határt, hogy mit írtok rá. De az is jó ötlet, ha a vendégek asztalaira tesztek egy-egy kis méretű táblát a nevükkel és egy jópofa, kedves idézettel.

Az esküvői táblák nem csak a praktikumot szolgálják, hangulatelemként is funkcionálhatnak
Fotó: Profilmedia

A táblák akár ajándékul is szolgálhatnak a vendégek számára, de azt is megtehetitek, hogy külön készültök egy kis aprósággal mindenkinek. Attól függően, mekkora esküvőt terveztek, készítheted te magad is a köszönetajándékokat, de készen is kaphatsz milliófélét. Kis illatzsákocskákat, névre szóló kulcstartót, puzzle-t, amin ti vagytok a pároddal, apró csokoládét, aminek a borításán te mosolyogsz a férjeddel, de biztos, hogy a vendégek örömmel fogadnak egy színes cukorkákkal töltött kis üvegcsét is.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top