Szembejött

Szex­rab­szol­gá­nak hit­ték, de ki­de­rült, hogy az Isz­lám Állam har­cosa

Valószínűleg egy Németországból eltűnt lányt is megtaláltak a Moszult felszabadító iraki katonák, akit először szexrabszolgának gondoltak, de sokkal rosszabb dolog derült ki róla.

Egy fiatal, fehér bőrű lány találtak Moszul romjai közt a várost felszabadító iraki katonák. A lányról először azt feltételezték, hogy az ISIS szexrabszolgáinak egyike, de a kihallgatása sikertelen volt, mert a lány nem beszélt kurdul. 

A katonák próbálták a városban maradt civilektől megtudni a lány kilétét, de ők sem szóltak semmit, Bild.de szerint azért, mert féltek a 16 éves lánytól. 

Ekkor derült ki, hogy a lány nem szexrabszolga, hanem a terroristaszervezet egyik harcosa. A lány németül válaszolt az egyik katona kérdéseire, amiből arra következtetnek, hogy a lány Linda W., aki tavaly tűnt el a szászországi Pulsnitzból. 

Úgy vélik, a lány az interneten radikalizálódott és tért az az iszlámra, majd 2016-ban Szíriába szökött és csatlakozott az ISIS-hez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top