Szép kertek

Alkossunk nagyot kis helyen: a szép előkert titka

Könnyen gondolhatnánk, hogy a ház előtti kis zöld területen nem lehet kertészetileg kibontakozni, mégis nagy hiba volna elhanyagolni ezt a területet. Nagyon fontos, milyen képet mutat az otthonunk az utca felől, és mi is egész más érzéssel térünk haza, ha egy zöldellő, rendezett előkert fogad. Ezzel felöltöztethetjük a házunkat, kiemelhetjük a karakterét, és elrejthetjük a kíváncsi szemek elől, ami nem rájuk tartozik.
Alkossunk nagyot kis helyen: a szép előkert titka

Számtalan példát találhatunk szépen kivitelezett előkertekre, de nekünk a saját előkertünk adottságaihoz kell alkalmazkodnunk, így mindenképp gondoljuk át, mire lesz szükségünk. Első lépésben vegyük számba, mivel gazdálkodunk, a hely méretét, a már meglévő fákat, a fényviszonyokat, a házunk stílusát és a sajátunkat.

Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit szeretnénk elérni? Magas sövényre vágyunk, amin nem látnak be az utcáról, vagy inkább nem takarnánk el a házat és csak bokrokra és virágágyásokra lesz szükségünk? Sokat foglalkozunk majd vele, vagy az a cél, hogy rendszeres gondozás nélkül is jól mutasson? Csak átjárunk majd rajta, vagy esetleg ki is ülnénk néha? Csak gyönyörködni szeretnénk benne, vagy esetleg meg is ennénk, ami ott terem?

Lépésről lépésre

Ha a nulláról indulunk, akkor először a kerítést és a bejárati ajtóhoz vezető utat helyezzük el az előkertünkben gondolatban vagy akár papíron. Ehhez jöhetnek még kisebb kerti utak, kerti pad, virágláda, kukatároló, majd rátérhetünk a növénnyel borított felületekre. Ezek közül is először a meghatározó, nagyobb és feltűnőbb darabok helyét álmodjuk meg, ezekhez képest már könnyen megtaláljuk a többi növény helyét.

Megkönnyítjük a magunk és a növények dolgát, ha nemcsak a fényviszonyokat vesszük számba, de hasonló vízmennyiséget és földet igénylő növények is kerülnek egymás mellé. Érdemes figyelni arra, hogy tavasztól őszig mindig virágozzon valami a kertben, így például a hagymásokról se feledkezzünk meg. Ha úgy érezzük, nem ártana egy kis vonalvezető, innen például több kész tervet letölthetünk.

22 ötlet előkert tervezéséhez

gallery item
Megnézem
Összes kép (21)
gallery item

Ötletek előkert tervezéséhez

Ötletek előkert tervezéséhez

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése