Szép lábak

Itt a citrusszezon, szépüljön a láb!

Naponta olvashatjuk, hogy együnk sok narancsot, grépfrútot, mert ebben az időszakban különösen fontos feltölteni a szervezetünk vitaminraktárait. Azt már kevesen tudják, hogy ezeknek a gyümölcsöknek a fogyasztásával az erek, és így a lábak egészségéért is tehetünk.

Piros és fehér grépfrút, narancs, citrom – szerencsére manapság már a legkisebb boltokban is válogathatunk közöttük, és ráadásul itt a szezonjuk! Tudtad, hogy a citrusfélék magas C-és E- vitamin-tartalmuknak köszönhetően egyáltalán nem csak a tipikus megfázós-influenzás időszakban ajánlottak. Ezeknek a vitaminoknak ugyanis – azon túl, hogy máj- és vértisztítók, és a koleszterinszint beállításában is segítenek – érfal erősítő hatásuk is van, ráadásul a keringést is javítják.

Hogy ez miért fontos? Mert a lábunkban az erek – a gravitációból eredően – folyamatosan nyomásnak vannak kitéve, és ha a vénabillentyűk ezt már nem bírják, és nem megfelelő működésük miatt nem áramlik megfelelően a vér, akkor következik be a pangás, ami az erek kitágulásához vezethet. Ezért fontos annyira a véna falának erőssége, rugalmassága!

Semmiképpen ne várjuk meg tehát, míg már kitágult, kék erek kígyóznak végig a lábunkon, a megelőzés érdekében fontos, hogy tudatosan tegyünk az egészségünkért – többek közt a megfelelő táplálkozással.

A narancs, grapefruit, citrom rendszeres fogyasztása még egy más szempontból – közvetve is – hozzájárulhat ahhoz, hogy jó formában legyünk: nem engedi megkötni az elfogyasztott zsírok egy részét, ezért is visszatérő fogyókúrás tipp, hogy igyunk citromos vizet étkezésekkor. Vagyis jól jöhetnek a felesleges kilók elleni harcban, már csak azért is, mert alacsony energia- és szénhidráttartalmúak. Ez is fontos, hiszen a lábaink másik nagy ellensége a túlsúly, ha attól megszabadulunk, nemcsak vékonyabbak leszünk, de a visszeresség veszélye is kevésbé fenyeget majd. 

Tipp: belsőleg mehetnek a citrusfélék, de ha igazán jót szeretnél lábaidnak, akkor kezdj otthoni tornába – itt már mutatjuk is szakértői segítséggel, hogyan!

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n » 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top