Szép lábak

Meddig megoldás a jegelés? – válaszol a visszérszakértő

Olykor egy egyszerűbb érsebészeti műtét után is jelentkezhetnek váratlan tünetek - emiatt aggódott egyik olvasónk is, de az érsebész megnyugtatta.

„Páromat augusztus 22-én műtötték érszűkülettel, vagyis értisztítást végzett az orvos az ércsere helyett. A lágyéki-comb részen kb. 15 cm-es a heg. 29-én szedte ki a varratot, de már akkor látszott a seb belső felén egy jó nagy dudor, ami az orvosnak sem tetszett, hideg borogatást javasolt, majd visszahívta. Mióta itthon van az egész lába dagadt, térdig el van zsibbadva és fáj is. Tegnap az orvos megpróbálta leszívni a duzzanatot, de nem jött belőle semmi. Azt mondták, jegelje, és majd később menjen vissza és kész. Ön szerint ez a betokosodott valami mennyi idő alatt szívódik fel, gyógyszer vagy kenőcs nem gyorsítaná a felszívódást, esetleg újból felnyitni?” – fordult visszérszakértőnkhöz a párjáért aggódó Éva.

„Már a felpolcolás is sokat segít” – válaszol a visszérszakértő

A műtét során szivárgó kötőszöveti vérezgetés után előfordulhat haematoma, vagyis vérömleny képződése, amely postoperatív időszakban spontán (gyógyszer, kenőcs nélkül) felszívódhat néhány hét alatt. Vagy savó képződik, mely pungálható, vagyis leszívható. Vagy elfolyósodhat, tályog képződik, ha befertőződik – válaszolt tapasztalatai alapján az érsebész.

Azt is hozzátette, hogy érdemes jegelni az orvos javaslatának megfelelően, mert a dudor nagy valószínűséggel spontán felszívódhat gyulladás nélkül. Vagyis azon a véleményen volt, hogy a haematoma kis mérete miatt nem érdemes felnyitni a befertőzés veszélye miatt.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top