Szépüljünk

Egyszerûen szépnek lenni

Sokkal egészségesebb és örömtelibb "biomód" élni, pláne nyáron, amikor sok gyümölcsöt, zöldséget fogyaszthatsz! Kipróbálhatod a leírt szépítõszereket is, melyeket könnyen, pár perc alatt elkészíthetsz, akár a saját konyhádban! Elõnyük, hogy nemcsak a meleg évszakban készítheted el õket.

Szemünk fénye

A szem körüli apró szarkalábak ellen készítsük el a következő szemránc pakolást: 1 evőkanál túrót, pici tejfölt, mézet és olívaolajat turmixgéppel keverjünk teljesen simára, majd kenjük föl a szem köré. A pakolást kb. 20 percig hagyjuk magunkon.

Arcpakolások

Fiatalító káposzta. Reszeljünk nagyon apróra egy kisebb darab fejeskáposztát. Csavarjuk ki belőle a káposztalét, melyet rögtön meg is ihatunk, de egy cseppet tegyünk félre a pakoláshoz is. A reszelt káposztához adjunk pici lisztet, olívaolajat,

a káposztalét, valamint egy mokkáskanál mézet is. Keverjük össze és frissiben kenjük fel az arcunkra a pakolást. 20 perc múlva mossuk le.

Joghurtos arcfürdő. Mindenfajta bőrtípusra alkalmas arclemosóként vagy hidratáló, tápláló pakolásként. 1 evőkanál citromléből és 1 evőkanál joghurtból készítsünk pakolást, amit majd meleg vizes vattapamaccsal, körkörös mozdulatokkal mossunk le.

Zsíros, pattanásos bőrre

  • Burgonyából

    1 közepes méretű burgonyát nagyon apróra reszelünk, majd egy csokor friss petrezselyemmel és annyi joghurttal keverjük össze, amíg kenhető pépet nem kapunk. Azonnal tegyük a bőrre, majd 20 perc után mossuk le!

  • Élesztőből

    1 csomag élesztőt egy felvert tojásfehérjével finom krémszerűvé keverünk össze. Az így nyert pépet azonnal kenjük a bőrre és 20 perc után mossuk le!

    Öregedő bőrre

  • Búzakorpa maszk

    45 g búzacsíraolajat, 1 g tojássárgáját és 45 g búzakorpát összekeverünk, arcunkra és a dekoltázsra kenjük fel, majd 20 perc után mossuk le.

    Kombinált bőrre

    (T-vonal zsíros, a többi mérsékelten zsírhiányos)

  • Tésztapakolás

    200 g liszt, 50 g tejben felfuttatott élesztő, sóska, vagy spenótlevelek

    Az anyagokat összekeverjük, és annyi levelet adjunk hozzá, amennyit felvesz a massza. Tegyük fel az arcra, majd 20 perc után mossuk le!

    Zsírhiányos bőrre

  • Majonézpakolás naranccsal

    Vágjunk félbe egy narancsot, majd préseljük ki a levét. A narancshéjat kis tálkának használva tegyünk bele egy tojássárgáját, pár csepp olívaolajat és egy kis narancslevet. Keverjük vajsűrűségűvé, kenjük az arcra, majd higított narancslevet csepegtessünk a pakolásra. 20 perc után mossuk le!

    Normál bőrre

  • Gyógynövény-tejföl maszk

    60 g olívaolaj, 5 g rozmaringlevél, 5 g körömvirág, 5 g cickafarkfű

    A leveleket három hétig áztassuk az olajban, majd szűrjük le. Egy pakoláshoz egyszerre 5 grammot használjunk a szűrletből. Adjunk hozzá 20 g tejfölt és addig keverjük, amíg pakolássűrűségűvé válik. Kenjük az arcra, majd 20 perc múlva mossuk le!

    Hajravalók

    Bár a sörös hajszépítés szinte hajad teljes ápolásához elegendő, ha netán neked nem lenne kedved, hogy sörrel szépülj, elkészítheted a csak neked való hajápoló szert. Kedvenc hajbalzsamodat a következő természetes olajokkal, esszenciákkal javíthatod fel:

  • Száraz hajra: 10-10 csepp E-vitamin, levendula– és jojoba olaj
  • Töredezett hajvégre: 10 csepp bojtorjánolaj
  • Szőke hajra: 10 csepp kamilla és citrom esszencia
  • Barnás hajra: 10 csepp rozmaring és rózsafa esszencia
  • Vörös hajra: 10 csepp narancsolaj
  • Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

    Címlap

    top