A szakemberek ilyenkor sok szempontot megvizsgálnak. Nézik a páciens fogszuvasodásra való egyéni hajlamát, plakk- és fogkőképződési hajlamát, parodontális státusát, a fognyaki abrazió és a következményes fognyaki érzékenység mértékét, a dohányzás okozta elszíneződés fokát, a rossz szájszagra való hajlamot, egyes szisztémás betegségeket, gyógyszerszedést, a szájban lévő fogpótlásokat és ezek minőségét. Ez így meglehetősen bonyolultan hangzik, de ha ismerjük saját problémáinkat, és tisztában vagyunk a fogkrémek összetétele mellett az egyes hatóanyagoktól működéséval is, könnyebben eligazodunk a drogériákban.
A fogkrémek használatának elsődleges célja, hogy a fogak felszínét tisztítsa és simára polírozza, valamint szerepet játszik az ínygyulladás megelőzésében, illetve a már fennálló gyulladás csökkentésében. Nem elhanyagolható a fogkrémek kozmetikai, valamint – íze és illata révén – közérzetjavító hatása sem.
A felnőttek részére a gyártók a fogbetegségek különböző fajtái szerint állítanak elő különböző hatóanyagtartalmú fogkrémeket. Az egyes termékek esetén fontos ismerni a hatóanyagok összetételét, a várható hatást, valamint az alkalmazás javasolt területét.
Fogelszíneződést csökkentő,
fehérítő fogkrémek
A fogelszíneződés csökkentésére, a fogfehérítésre számos eljárás ismeretes és terjedt el a gyakorlatban. Az általánosan használatos fogkrémek elsősorban a hatékony plakkeltávolítással, egyesek a fogkőképződés csökkentésével játszhatnak szerepet a “fehérítésben”. A fogfehérítő fogkrémek egyik típusa különböző koncentrációban nátrium-bikarbonát vagy karbamid-bikarbonát összetevőt tartalmaz. Az ebből felszabaduló aktív oxigén molekulák oxidálják az elszíneződésért felelős szerves vegyületeket és kémiai úton fehérítik a fogakat. A másik típus mechanikai úton éri el ugyanezt a hatást abrazív anyagokkal, illetve létezik a kettő kombinációja is.
Fogszuvasodást gátló fogkrémek
A fogszuvasodás megelőzéséhez a fluoridtartalmú fogkrémeket ajánlják. Alkalmazásuk 3 éves kortól ajánlott, mert ekkor a gyermek már nem nyeli le a fogkrémet.
Szájszárazságot csökkentő fogkrémek
A szájszárazság vagy nehezen elvégezhető fogmosás esetén javasolt készítmények hatóanyagtartalma hasonlatos a nyál enzim összetételéhez. Egyrészt növeli a nyál saját védekező rendszerét, másrészt hidratáló hatású. A szájzselék tartós bevonatot képezve a szájnyálkahártyán csökkentik a kellemetlen égő, viszkető érzést, védenek az irritációtól; hatásuk több órán át tart.
Ínygyulladást, fogágygyulladást gátló fogkrémek
A fenti betegségek megelőzésében a legfontosabb a lepedék tökéletes mechanikai eltávolítása. A fogkrémekben alkalmazott kémiai szerek csak járulékos hatást fejtenek ki. A megelőzésre és gyógyításra alkalmas fogkrémek elsősorban fertőtlenítő, gyulladást csökkentő anyagokat, vitaminokat (A vitamin) és egyéb, természetes gyógynövénytartalmú anyagokat tartalmaznak.
Fogkőképződést csökkentő fogkrémek
A legtöbb fogkrémmel csak a puha állapotban levő friss dentális plakkot (lepedéket) lehet eltávolítani. A fogak felszínén szervesen tapadó fogköveket csak a fogorvos tudja eltávolítani. Kémiai szerekkel csupán a fogkőképződés intenzitásának mérséklése érhető el. A fogkőképződésre hajlamos embereknél kifejezetten javasolt azonban az erre alkalmas adalékanyagokat (pl. pirofoszfát) tartalmazó fogkrémek rendszeres használata.
Fogkrémek gyermekeknek
Számukra optimálisnak a 0,1%-os fluoridtartalmú készítmények tekinthetők – ezt gyakran a fogkrémgyártók a gyermekeknek szánt fogkrémek csomagolásán nem jelölik. A tubus nyílása kisebb, amely biztosítja, hogy a kisgyermeknek lehetőleg egy borsónyi fogkrémnél nagyobb mennyiség ne kerülhessen a fogkeféjére – erre mi is ügyeljünk!