nlc.hu
Szépüljünk
Szépséggel a mellrák ellen

Szépséggel a mellrák ellen

Szokatlan, de egyáltalán nem meglepõ az Avon legújabb jótékonysági programja, hiszen a kozmetikai cég számos alkalommal bizonyította: nem esik nehezére új, gyakran szokatlan, különleges akciókkal elõállni.




“Szívünkön viseljük…” a szlogenje annak a jótékony célú programnak, amelyben úgy vehetnek részt a segítő szándékú emberek, ha Avon rúzst vásárolnak. Az Avon legkedveltebb rúzsának három színárnyalatát kínálja az eredetinél lényegesen kedvezőbb áron, 1399 forint helyett 899 forintért – s ha megvásároljod ezek közül valamelyiket, nemcsak egy kiváló minőségű rúzzsal leszel gazdagabb, de egyúttal 200 forinttal támogatod a mellrák elleni küzdelmet is.

Nyilvánvaló tehát, hogy az Avon a jótékonysági célt az üzleti cél elé helyezi, s maga is támogatást nyújt a bennünket, nőket veszélyeztető halálos kór leküzdésére.

Talán túlzásnak tűnhet, de a sok kétszáz forint életeket menthet. Az Avon tudja, hogy az egyetlen esély a túlélésre az emlőrák korai felismerése. Ezért indította el 1998-ban mellrák elleni országos programját és támogatta a magyar egészségügyet eddig 40 millió forinttal. Ezért rendezte meg az Avon az “egynapos gyaloglás az életért” programot, melynek keretében egy 28 millió forintos mammográfot adományoztak a Kazincbarcikai Városi Kórháznak. S ezért teremt lehetőséget az egyes embernek a jótékonyságra a “Szívünkön viseljük…” akcióval – úgy, hogy közben a szépségről sem feledkezik meg. Miért is tenné, hiszen az egészség mellett a nők szépsége az, amely az Avon számára a legfontosabb.





A “Szívünkön viseljük…” kampány hirdetésein három híres hölgy látható: Moór Marianna, az Avon mellrák elleni programjának háziasszonya, Nagy-Kálózy Eszter színművész és Egerszegi Krisztina, többszörös olimpiai bajnok. Az ő jelenlétük az ügy fontosságát hangsúlyozza. A kampány indítását az Avon különös naphoz köti.

Ez a nap a Global Day of Commitment, ami magyarul az elkötelezettség világnapját jelenti. Ezen a napon a világ Avon vállalatai valami különleges programmal adnak hangsúlyt nők iránti elkötelezettségüknek, mintegy megünnepelve azt az elhivatottságot, amellyel a nők életét szebbé jobbá kívánják tenni az év minden napján.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top