nlc.hu
Szépüljünk
Szemtelen szemölcsök

Szemtelen szemölcsök

Többféle szemölcs létezik, de közös jellemzõjük, hogy mindegyiket a human papilloma vírus okozza. A leggyakoribb formája a nagy, kerek, szemölcsös felületû kinövés, amely rendszerint a fiatalok, gyerekek tenyerén vagy talpán fejlõdik ki.




A lapos szemölcs arcon, kézháton fordul elő. Alig emelkedik ki a bőrből, felülete matt, és mivel szem előtt van, vagyis az ember hajlamos állandóan piszkálni, szétterjedhet az egész test felületén, ezért érdemes megszabadulni tőle. A népi gyógyászatban a vérehulló fecskefű narancssárga levelével kezelték, de ma már számtalan ecsetelő áll rendelkezésre, vagy a bőrgyógyász pillanatok alatt megszabadíthat tőle.





Gördülő szemölcsnek nevezik azt a fajtát, amely a bőrből kicsit kiemelkedik és gyöngyház fényű. Nevét azért kapta, mert amikor az orvos lefagyasztva kiszedi, simán kigördül a bőrből. Többnyire uszodában szerezhető be, és mivel nagyon könnyen, pillanatok alatt szétterjed, kinövése után rögtön le kell szedetni.





A futószemölcs nem is szemölcs, hanem jóindulatú kinövés, vagy hivatalos nevén fibróma, ami kis kocsánnyal csatlakozik a bőrhöz. Rendszerint a nyakon, hónaljban, mellvonalban fordul elő. A köznyelv azért sorolja a szemölcsök közé, mert az orvos ugyanazzal a módszerrel távolítja el, mint a szemölcsöt. Feltétlenül forduljunk orvoshoz, ha az öngyógyítás a recept nélküli szerekkel eredménytelen, vagy ha a szemölcsök hirtelen nagy számban jelennek meg, esetleg a nemi szerveken tűnnek fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top