Szépüljünk

Tippek a szép hajért

A hosszú haj akkor szép, ha ápolt, egészséges és fényes. A környezeti ártalmakon egykönnyen nem tudunk segíteni (szmog, UV ártalom, kemény víz, stb.), azt azonban nem árt tudni, miként kerülhetjük el a száraz haj kellemetlenségeit.





• Az egészséges táplálkozás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Próbáljunk meg sok vitamint enni nem csak tablettákban, hanem zöldségekben és gyümölcsökben is.
Az A-vitamin fontos a szép haj eléréséhez ezt a karotta félékben lehet fellelni pl.: sárgarépa, sütőtök. Ha vitaminban szeretnénk pótolni, akkor a bétakarotin kapszulát tudnám javasolni.


• A haj kb. 80%-a fehérje, tehát ez az alkotórész kulcsfontosságú az étkezésben. Mégis ha túl sok van belőle több kárt okoz, mint hasznot. A fehérjeszükségletet inkább kis zsírtartalmú forrásokból kell fedeznünk (hal, baromfi, hüvelyesek, szója, gabona), ugyanis a túlzott fehérjefogyasztás roncsolhatja a hajat a szervezet túl savassá tételével. A vesék pufferolják a savas vegyületeket kalciummal, tehát a sok fehérjefogyasztás kalciumhiányt okoz, amit a szervezet a hajból, a körömből és a csontokból von el, emellett terheli a veséket. Kevés vagy nem megfelelő folyadékfogyasztás esetén a méregtelenítési funkciót sem tudja maradéktalanul ellátni a szervezet, salakanyagok formájában lerakódik a szervezetben, a szövetekben.






• A sampon helyes megválasztása is rendkívül fontos. A sampon a haj és főként a fejbőr tisztítására szolgál. Amennyiben van valamilyen fejbőr probléma azt a szakemberrel (fodrász, súlyosabb esetben bőrgyógyász) kell megbeszélni, és kiválasztani a megfelelő terméket. Ha normál a haj, úgy a hidratálást kell hosszú hajnál előtérbe helyezni, mert a sok fizikai ártalom vízhiányossá teszi a hajat.


• A hajmosás legalább öt percig tartson, és közben ügyeljünk arra, hogy a hajat ne nagyon kócoljuk össze a mosás alatt.






• Ha valaki egy-két naponta mos hajat, akkor elegendő egyszer átmosni a hajat, ha ennél ritkábban akkor kétszer kell samponozni. Erre azért van szükség, mert ennyi idő alatt rengeteg piszok rakódik rá a hajra, ezt eltávolítjuk az első samponozással, a másodikkal pedig a fejbőr masszírozásával a vérkeringést fokozzuk.


• A hajmosás akkor jó, ha a fejbőr enyhén bepirosodik, ilyenkor a vérkeringés erősödik, amelyre a hajgyökérnek nagy szüksége van az egészséges növekedéshez.


• A haj öblítésénél figyeljünk arra, hogy a fejbőrnél is jól lazítsuk fel a hajat, így a hajtöveknél is alaposan ki tudjuk öblíteni a sampont, elkerülve ezzel az esetleges irritációt.






• Az öblítésre is szánjunk több időt. Nem baj, ha a haj tapadóssá válik, ezt majd a hajkondicionáló orvosolja.


• A hajkondicionáló megválasztásakor a haj állapota a meghatározó illetve a vegyi kezelések, amin a haj átesett (festés, dauer, volumennövelés, vegyi egyenesítés, melír, szőkítés).







• Nem árt tudni, hogy a haj szárazságát elsődlegesen az okozza, hogy a különböző fizikai és kémiai külső behatások miatt a haj elveszíti természetes nedvességtartalmát. Ezáltal a haj fénytelen, töredezett lesz. Elsődleges feladat az elvesztett nedvesség pótlása. Ezt speciális, kifejezetten a száraz hajra kifejlesztett samponokkal és ápolótermékekkel érhetjük el. Száraz haj esetében folyamatos ápolásra van szükség.
A samponozásnál ügyelni kell arra, hogy a hajszálakat a lehető legkíméletesebben dörzsöljük.

Játssz és nyerj Dove hajápoló csomagot!
A játék >


Dove által támogatott oldal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése