nlc.hu
Szépüljünk
A fogköztisztítás

A fogköztisztítás

Sokak számára az otthoni fogápolás egyet jelent az elülsõ fogak félperces, olcsó fogkefével történõ dörzsölésével. Pedig a fogszuvasodás nem a felszínrõl, hanem a legtöbb esetben a fogközbõl indul el, ezért a fogak közeinek tisztítására fokozott figyelmet kell fordítanunk.




Erra való a fogselyem. A fogselyemmel – bár minden drogériában kapható – még csak most kezdenek igazán ismerkedni a fogyasztók, leginkább amerikai filmekből, ahol a főhőst láthatjuk, amint percekig tisztítja selyemmel hibátlan fogazatát.

A fogselyem egy nagyon vékony szalag, mely viaszrétegének köszönhetően a legszűkebb résbe is képes behatolni, és eltüntetni a lepedéket. Miután a résbe juttattuk a selymet, a fog oldalához szorítva ide-oda húzogatva eltávolíthatjuk a szennyeződést. Minden résbe kétszer kell belemenni, s először az egyik fog oldalát, majd a másik fog oldalát kell megtisztítani.





Fontos, hogy a fogselymet fogmosás után kell használni heti két-három alkalommal. Fogmosás előtt ugyanis sok a lepedék a fogon, melyet a selyemmel nagyon mélyre, egészen az ínybe préselhetünk.

Ha nincs módunk fogselymet használni, illetve mással is ki szeretnénk egészíteni a selymet, akkor is fokozhatjuk fogaink védelmét. Mivel a fogak közötti rés általában nagyon kicsi, a szűk résbe normál fogkefével nem lehet behatolni. Ezért – míg a fogak felszínéről könnyű eltávolítani a szennyeződést – a fogközökben a lepedék könnyen megtelepszik, s megindul a fogszuvasodás.





A Signal Inter-Act fogkefét azonban olyan apró gumifogvájókkal 
készítették, melyek mélyebbre hatolnak a fogak közé, különösen ha az új Signal Inter-Act mikroszemcsés fogkrémmel használjuk. Bővebb info>>






A ritkásabb fogazatúak némileg szerencsésebb helyzetben vannak, noha mai szemmel nézve az ő mosolyuk kevésbé vonzó – bár vannak kivételek: gondoljunk a Sugáros Ágira vagy Madonnára. Mindenesetre a laza és a szűkebb fogazatúak számára egyaránt a fogselyem a leghatékonyabb védelem.

Játssz és nyerj és értékes Signal csomagot!
A játék >


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top