Szépüljünk

Fogkõ – a veszélyforrás

A fogkõ kis, ártalmatlan dolognak látszik. Nem is gondolnád, ugye, mekkora bajt tud okozni? Sajnos fogköve szinte mindenkinek van. Ha pedig már van, azt fogmosással nem lehet eltávolítani. A helyes fogmosás és a fogkrémek viszont lassítják kialakulását.

Mi is a fogkő?

Semmi más, mint elmeszesedett lepedék. Előfordulási helye is meghatározott: elsőként és leginkább az alsó metszőfogak belsején és felül, az első nagyőrlők külső oldalán. Persze, különösen a képződésére hajlamosabbaknál, máshol is előfordulhat. Az előző helyek magyarázata az, hogy a legtöbb nyálmirigy ide torkollik, és így állandó az ásványianyag-utánpótlás. Ráadásul ezeken a helyeken a nyelv tisztító hatása is sokkal korlátozottabb.

Miért olyan ártalmas?

Kutatási eredmények azt mutatták, hogy vannak, akik inkább a fogkőképződésre, vannak, akik a fogszuvasodásra hajlamosabbak. Ennek eldöntésében leginkább a szájban lévő baktériumállomány összetétele a meghatározó.

A fogkő, különösen az íny alatti, állandó gyulladásban tartja az ínyt. Könnyen teheti ezt, hiszen porózus felszínén megtelepszenek a baktériumok, és ezzel védekezőreakciót vált ki. Az elhanyagolt fogkő melletti ínygyulladás lassan ínysorvadáshoz vezet, és előbb-utóbb az állkapocs csontjai is gyulladásba jönnek, majd a fog, amely egyébként tökéletesen egészséges, mozogni kezd, és végül csak a húzás segít.
A megtelepedett baktériumok kiváltotta ínygyulladás plusz tünetként kellemetlen szájszagot is okoz, ráadásul a fogkövet még könnyebben színezik el a színezékek, a kávé, tea és a dohányzás, így ahol látszik, elég csúnya is.

 

Megelőzés

Sajnos fogköve szinte mindenkinek van. Ha pedig már van, azt fogmosással nem lehet eltávolítani. A helyes fogmosás és a fogkő elleni fogkrémek viszont lassítják kialakulását.

Szabadulj meg tőle!

A szokásos, ajánlottan félévenkénti ellenőrzés során fogorvosod azt is megnézi, mi a helyzet a fogkő-fronton. Nem biztos, hogy minden alkalommal szükség lesz rá, de időnként le is szedi. Ehhez használhat szonikus vagy ultrahangos eszközöket, bár az íny alatti példányokat szerencsésebb mechanikus módszerrel (csiszolással) eltávolítani. Ezután következik a polírozás, ami az egész fogfelszínt szép simává teszi, és már ragyoghatsz is.

Aki évekig hanyagolta a problémát és növesztgette a fogköveket, annak a kezelés után fogai kissé érzékenyebbé válhatnak, de az érzékeny fogakra való fogkrém ezt is rövid úton megoldja.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top