Sokan olvastak már a testbeszédről, a menedzserek tréningjein tanítják is a mozdulatok jelentőségét. Az üzleti életben így mindkét fél nagyjából hasonló fegyverzetben küzd. Aki azonban a hajbeszédet is ismeri, komoly előnyökhöz juthat.
Lányok, asszonyok
A nagycsoportos-kisiskolás lányok nagy részének haját legalább egyszer rövidre nyíratja az édesanya. Magyarázat sok van (meleg, a szemébe lóg, rendetlen), az igazi ok azonban az a tudattalan törekvés, hogy az anya lassítani szeretné lánya nővé érését. Ebben benne van az elszakadástól és a vetélytárstól való félelem.
A férfiak számára komoly vonzerőt jelent a nők dús haja. Megfordulni látszik viszont egy régi szokás. Azelőtt csak az ura előtt bontakoztathatta ki egyik legfőbb szépségét az, akinek bekötötték a fejét. Ma az érvényesülni vágyó nők napközben hordják kihívóan kibontva a hajukat, és megkönnyebbülnek, amikor otthon végre összefoghatják, mert úgy sokkal kényelmesebb.
A legfontosabb a változás
Ha egy szingli nő levágatja hosszú, fürtös haját, még egyáltalán nem biztos, hogy bekötötték a fejét. Sokkal valószínűbb, hogy pusztán stratégiát vált.
A szőke nő sikere
Ha az aranyló fürtös kislánynak gyermekkora óta minden egy kicsit könnyebben sikerül, ha már óvodás korában egy foghíjas mosollyal ő intézi el a papának, hogy ne büntesse meg a rendőr a tilosban, ha az elbűvölt vizsgabiztos egy kicsit felpontozza a vezetését, akkor a személyisége is ennek megfelelően alakul. Megszokja, hogy az érzelmi intelligencia hatékonyabb a logikainál. Amíg rámenős barna barátnője időpontot és árajánlatot kér az esedékes szakszervízre, ő csak akkor állít be mosolyogva az autószerelőhöz, amikor már tényleg három szomszédnak kell betolni a kocsit.
A haj és az arc viszonya
Az is érdekes, hogy a homlok és az arc melyik oldalát takarja el a haj. Ha az arc bal felét, akkor racionális énjét hangsúlyozza az illető, ha viszont a jobb arca elé enged hajfüggönyt, inkább érzelmességét.
Bizonytalan kopaszok
A kopaszság egyik fő oka a tesztoszteron, a férfi hormon bőséges jelenléte. A kopaszok egy része tehát bátran mondhatja: ő olyannyira férfias, hogy még hajáról is lemondhat.
Vannak azonban, akik valójában nagyon bizonytalanok: néhány gyér szálat kopasz fejükön átfésülve próbálják hajuk hiányát elrejteni, esetleg vendéghaj alá rejtik fejbőrüket, azaz nehezen vállalják önmagukat.