Szépüljünk

Naplóírási szokások

Talán nem volt nehéz rájönni a cím alapján, mirõl is lesz szó. Természetesen nem másról, mint a naplóról, mely sokáig irodalmi fénykorát élte, majd a magánélet homályába merült, míg Bridget Jones ki nem rángatta onnan.




Te írtál valaha naplót? Lehet, hogy azok közé tartozol, akik nem tudnak anélkül elaludni, hogy ne örökítsék meg a napok eseményeit. De az is lehet, hogy egyszer elkezdted, nem is gondoltad komolyan, mégis rajtad ragadt? Vagy esetleg soha nem ment?

Persze jól tudjuk, hogy más naplójába beleolvasni nem szép dolog. Mégiscsak a személyes gondolatok rejteke a füzet, nincs ott tehát senkinek semmi keresnivalója, mint ahogy a másik fejébe sem próbálsz belelátni. Vagy te mégis? Más naplóját olvasni tipikusan kukkoló-tevékenység, és mint olyan, tilos, ám a veszély íze csak növeli az élvezetet.

Szerencsére azoknak, akik kíváncsiak a mások fejében zajló gondolatokra, kedvez az a divat, amely manapság nyílt naplók írására késztet embereket. Ezek legújabb példái az egyre szaporodó blogok, vagyis internetes naplók. Persze nem kell mindent elhinni, vannak, akik fiktív naplók írásával szórakoztatják társaikat. Az sem véletlen, hogy bizonyos korok kedvenc regényformája a levélregény mellett a fiktív napló volt.





A naplóírás egyébként már a kezdetektől végigkísérte az emberiség történelmét. Korunk felgyorsult világában a naplóírás által nyújtott nyugalom még inkább felértékelődik. Talán ezért hoztak ekkora sikert Helen Fieldingnek Bridget Jones naplói, amelyek a Nőről „szólnak”, hiszen mindannyiunkban benne rejtőzik Bridget Jones egy kicsit. Vajon mi, magyar nők is olyan szorosan kötődünk-e a titkos kis könyvecskéhez, mint Bridget? A Sunsilk kutatásából kiderült, a fehér papír misztériuma sok nőt megérint, minden ötödik nő a papírnak önti ki a szívét. A napló a Sunsilkhez hasonlóan segít megoldani problémáinkat es betartani a fogadalmainkat.





A nagy klasszikus, Bridget Jones is naplójának fogadta meg, hogy immár nem kezd kapcsolatra alkalmatlan egyedekkel, no és leszokik a cigarettáról. Két fogadalomból egy teljesült: nem is olyan rossz arány, ugye? A Napló büszke lehet erejére!

Sőt. Most már Bridget Jones legújabb fogadalmait is nyomon követhetjük, ugyanis novembertől a nagysikerű regény második része is filmvászonra
kerül a Sunsilk segítségével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top