Szõr Sztorik

… ha van szőr: akkor sincs …

Szőrgomolyok és szőrerdők, kifittyenő szőrpamacsok és leheletnyi szőrzsengék, magányos, gőggel megtelepedő szőr-szörnyek és kietlen bőrpuszták. No meg: eltűnő szemöldökök és hátráló bikinivonalak.
A szőr története olyan, mint egy kalandfilmbe ágyazott családtörténet, amiben a kései, mai utódok még emlékeznek a régiekre, fel is használják a hagyományaikat, de már nem veszik őket komolyan. Illetve egyet igen: férfi esetében, ha van szőr, akkor legyen kevés és gondozott. Nő esetében, ha van szőr: akkor sincs.

… lombtalan fa …

Szőrszálhasogatás a múltban

Nézzük csak a szakállat! A szakáll, illetve annak formája valaha a férfi arckifejezésének markáns vonását volt hivatva kihangsúlyozni. Az elmúlt századokban az erő, a szabadság, a bölcsesség, de főként a férfiasság jelének tartották. A szakáll nyírása a történelem folyamán többször megszégyenítő büntetés is volt; a férfiak a szakállukra esküdtek, s gyászból vagy fájdalomból nyíratták le vagy növesztették meg. A 19. századig egyben konszenzus volt: aki beretválkozik az olyan, mint a lombtalan fa vagy a nyírott birka.


Szőrszálhasogatás ma – férfiak

Egy nem hivatalos felmérés során 100 megkérdezett nőből 76 azt mondta, szereti, ha egy férfinek szőrös a mellkasa, s csupán 24% kedvelte jobban a teljesen csupasz hasat és mellkast. 85% arról számolt be, hogy felizgatja az ún. „tigris-vonal” látványa, vagyis a köldöktől lefelé húzódó szőr. A nők 14%-a szerint pedig nincs izgatóbb egy erőteljesen szőrős férfinál, kivéve, hogyha a hátuk is szőrös. A nők 93%-a kifejezetten ellenzi, és visszataszítónak találja a hát-szőrt.

A testet borító mintegy 2 millió szőrszál viselete és formálása manapság sem könnyű. A 19-20. század európai férfijai megkurtították tincseiket, s csak a huszadik század közepén – kezdetben tiltakozásul – szerettek volna újból hajzuhatagokat növeszteni, de a „közízlés” ekkorra már nem tolerálta. Az ellendivat azonban győzedelmeskedett, a hosszú haj mára elfogadottá és viseletté vált – ha nem is széles körben. És mi a helyzet a többi szőrféleséggel?
Az arcon manapság a csupasz bőr, a pár napos borosta, vagy a kevés, ápolt és rafináltan alakított szőrzet az elfogadott és elvárt. Nagy szakálla csak egy-egy táltosnak vagy csodabogárnak lehet, punktum.
A divat lejjebb is diktál, a szőr-pánik a normális területeken sem tűri a szőrzetet. Nagyon sokan a hónaljszőrzetükön kívül – némileg a pornófilmek igéző hatása alatt – a fanszőrzetüket is eltávolítják. Higiéniára hivatkoznak ilyenkor.

Selyem a selyemnek örül…

… és nők

A szőrtelenítési terror legkorábbi áldozatai a nők. Szőrös nő nem létezhet, csak egy perverz férfi álmaiban. A nőknél a kiindulás: a tesztoszteron-mentes milói Vénusz. A reklámokból tudjuk: ha egy belevaló nő lábára selyem-kendőt dobunk, akkor az akadálymentesen végigomlik a lábon, és lágyan elpihen. Selyem a selyemnek örül. A nő is selyemből van, márpedig szőrös selymet ki látott? Aki igen, az köteles azonnal leborotválni, a gyulladásos sebeket pedig krémekkel álcázni és ápolni! A hónalj pedig maga kell legyen az örökkévalóság gyémántfényű kagylója! Egy szó mint száz, a szőrös nő nem nő. Ha nőként nő akarsz maradni, elő a pengével!
A szőr-eltávolítás technikái egyre fájdalommentesebbek, és mivel a szépség kötelező, ha egy kicsit mégis fáj, az se baj. Úgy tűnik, a hajon és a szemöldökön kívül a szőrnek egy nő testén egyre kevésbé lehet keresnivalója manapság. Némi utóvéd-harc folyik még ugyan a bikini-vonalért, de a „Titkok Kertje” egyre „titok-nélkülibb” lesz.