Szépüljünk

Fogadd ép bőrrel a napot!

Egyáltalán nem kell lemondanod a gyönyörű, aranylóan barna, napsütötte bőrről, ami szép az szép. Ám nem árt, ha az egészségedre is gondolsz napozás előtt. Ne dugd homokba a fejedet!

Az elmúlt évben rendezték meg először Magyarországon a melanomanapot, amely a bőrgyógyászok által szervezett bőrrák-megelőzési kampány fontos lépése volt. Tavaly háromezernél is többen jelentkeztek tanácsadásra, közülük 32 egyénen találtak a szakemberek rosszindulatú festékes daganatra, azaz melanomára utaló gyanús elváltozást. További 80 emberen hámeredetű rosszindulatú bőrdaganat jeleit ismerték fel. A bőrgyógyászok minden érintettet felvilágosítottak a betegségük kezelésének legegyszerűbb módjáról, és a lakóhelyükhöz legközelebbi bőrgyógyászati-onkológiai központba irányították őket.

Az idei melanomanap kapcsán dr. Kárpáti Sarolta professzor asszony, a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke változatlanul azt tartja a legfontosabbnak, hogy minél több emberhez jusson el a szűrések fontosságára történő figyelmeztetés. Mint megfogalmazta: „A tudomány és az oktatás igen sokat tettek az emberiségért, de be kell lássuk, hogy ez utóbbi, a felvilágosítás, még mindig messze-messze lemaradt a tudomány haladása mögött. Genetikusok, biológusok, bőrgyógyászok, tudósok ezrei kutatják és írják le a melanoma újabb és újabb sajátságait, harcolnak ellene biológiai, genetikai és immunológiai módszerekkel, de elmarad a legegyszerűbb és legfontosabb, az emberek felvilágosítása, akik saját maguk megelőzhetnék a ma még gyógyíthatatlan betegség kialakulását.”

Miért pont a melanoma?

A bőrrák a leggyakoribb a daganatok között. Igaz, hogy ennek „csak” 4%-a a melanoma, azaz a festékes bőrdaganat, ám ez a betegség rendkívül agresszív. Csak abban az esetben van esélyünk a gyógyulásra, ha időben felfedezik, és eltávolítják a testünkről. Elképesztő adat, hogy a 20–30 éves korú nők között a rák okozta halálozási listát ez a daganattípus vezeti. Pedig ez egy szabad szemmel is látható kóros elváltozás, egyszerűen szűrhető, csak lehetőséget kell rá biztosítanunk.

Figyeld és óvd az anyajegyeidet!

1. Amikor a testápolódat használod, akkor láss is, ne csak nézz. Rögtön menj orvoshoz, ha az alábbiak közül bármelyik elváltozás bekövetkezik:

  • sötétebbé válik;
  • aszimmetrikus lesz az alakja;
  • növekszik;
  • cikcakkossá válik a széle.

2. Az anyajegyeid különös védelmet élveznek a fénynek kitett bőrfelületen. Használj nagyon magas faktorú fényvédőt rájuk, különösen igaz ez, ha napozni indulsz. Ne sajnáld az időt, bármilyen napvédőt használsz a tested többi részén, ezeket a pöttyöket egyesével fedd le nagy védettséget adó krémmel.

Tudnivalók a május 17-én megrendezésre kerülő országos szűrésről

Budapesten, az egyetemi központokban, a nagyvárosok bőrgyógyászati szakrendelésein és számos magánrendelőben tartanak a bőrgyógyász szakemberek ingyenes, a bőrdaganatokkal és a megelőzésükben fontos szerepet játszó korszerű fényvédelemmel kapcsolatos tanácsadást.

A szűrés teljesen fájdalommentes, semmilyen mellékhatása nincs.

Nemtől, kortól függetlenül mindenkit várnak, hiszen egyikünk sem rendelkezik védettséggel a káros bőrelváltozásokkal szemben.

További infót találsz a www.melanomanap.hu oldalon, de regisztrálhatsz telefonon is a 06-40-900-600 telefonszámon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése