nlc.hu
Szépüljünk
Napozószer-újdonságok

Napozószer-újdonságok

Hol van már az az idő, amikor mindegy volt, hogy mit kenünk magunkra a strandon! Ma már szinte minden problémánkra találunk speciális terméket. Az újdonságok között válogatva bemutatunk néhányat.

Természetesen még mindig az a legfontosabb, hogy a napvédőnk tartalmazzon fényszűrőket. A bőrünk alapbőrszínétől és a barnulásunk mértékétől függően válasszuk ki a megfelelő tartományt. A világos bőrűek is kisebb faktort használhatnak, ha már megszerezték a barna szín alapját. Ebből is látszik, hogy nem elegendő egyetlen flakont leemelni a polcról. Arra is gondoljunk, hogy az arcunknak és a testünk többi részének eltérőek az igényei – ahogyan a testápoló sem helyettesíti az arckrémet. Ha a mi feladatunk a család többi tagjának is kiválasztani a megfelelő készítményt, akkor vegyük figyelembe az alábbiakat is:

  • A férfiak bőre zsírosabb, mint a nőké, több szőr borítja, és „hisztisebbek” is a krémektől, nekik könnyű, gyorsan beszívódó szerre van szükségük.
  • A gyerekeket a bőrük árnyalatától függetlenül mindig magas faktorszámú termékkel kell védeni. Ráadásul állandóan nyüzsögnek: ki-be rohangálnak a vízből, és homokozni is szeretnek, így fokozottan víz- és dörzsölésálló napozószert válasszunk.
  • Az idősebb bőr igényei különböznek a fiatalabbtól, fokozott a hajlama a barna foltok kialakulására. Bőröregedést lassító, a pigmentfoltok kialakulását megelőző napkrémet vegyünk.

Mit jelentenek a rövidítések és a feliratok a csomagoláson?

  • High: magas védelmet nyújt a termék, 30-as faktorszámú vagy e feletti.
  • Medium: közepes védelem, a faktorszámok a 15-től 25-ig terjedő tartományban mozognak.
  • Low: alacsony védelem, itt a 10-es faktor számít a legmagasabbnak.
  • SPF: az angol Sun Protection Factor rövidítése, az UVB-sugarak elleni védelemre utal.
  • UVA: annyit jelent, hogy a termék az UVA-sugarak ellen is védelmet nyújt.
  • FF: a magyar fényvédő faktor kifejezés rövidítése, az egyesített UVA- és UVB-védelem erősségére utal.
  • PPD: a President Pigmentation Factor kifejezés rövidítése, az UVA-sugarak elleni védelmet mutató indexszám.
  • Az Európai Unió ajánlása szerint az a helyes, ha a napozótermékekben az UVA- és az UVB-sugarak elleni védelem aránya 1/3.

 

Az ásványok is segítenek

Az Avon a magas napvédelmet biztosító – testre és arcra is kifejlesztett – termékeihez ásványi anyagokat is adagolt, amelyek erősítik az érzékeny bőr szerkezetét, nem allergizálnak és fokozzák a napvédő szer blokkoló hatását rögtön a felvitelt követően.

 

Avon Bronze High naptej, 2499 Ft és arckrém, 1999 Ft (katalógusból rendelhető)

 

A férfiak igényeihez igazítva

A Vichy az erősebb nem számára is megalkotott egy napozószert. Fújós, hogy ne kelljen kenegetni magukat. Láthatatlan permet, gyorsan beszívódik és megszárad, nem marad utána semmi zsíros érzet.

 

Vichy Capital Soleil napvédő spray férfiaknak, 3899 Ft (csak gyógyszertárakban kapható)

 

Állandó védelem az arcnak

A Nivea DNA termékcsaládja minden tagjának közös jellemzője, hogy védi és erősíti a bőrsejtek DNS-állományát, ezzel akadályozva a bőr idő előtti öregedését. A termékcsalád napvédő arckréme extra magas védelmet biztosít a káros ultraibolya sugarakkal szemben. Az arc mellett érdemes a nyakra és a dekoltázsra is felvinni. Ne csak a strandon kenjük vele magunkat, akinek fokozott sejtvédelemre van szüksége, és sokat tartózkodik a szabadban, az mindennapi arckrémként használja.

 

Nivea Sun DNAge sejtmegújító napvédő arckrém, 2579 Ft (kizárólag a dm üzleteiben kapható)

Színtelen frissülés

 A témában kérdezd bőrgyógyász szakértőnket! »

Ha zavar bennünket, hogy a krémek a felvitelük során és azt követően egy rövid ideig fehér csíkokat, foltokat alkotnak a bőrünkön, akkor érdemes színtelen, átlátszó terméket választani. A Garnier újításának köszönhetően egy egész termékcsalád áll a rendelkezésünkre. Ezek a napvédők nem pusztán színtelenek, hanem friss érzést is keltenek a felvitelük során.

 

Ambre Solaire frissítő, átlátszó napozógél, 3390 Ft (drogériákban és hipermarketekben kapható)

Ha egyesül a répa a gyümölcsökkel

A Carroten-termékek bázishatóanyaga a répaolaj. A répa olaja rengeteg karotint tartalmaz, amelyből a szervezetünk A-vitamint képes előállítani. E-vitamin-tartalma is kimagasló, ezzel hatékony segítséget nyújt a szabad gyökök ellen, védve a bőrünket a károsodásoktól. A gyümölcskivonatos napozóspray-k nem csak az illatukkal varázsolnak el bennünket. Ásványokat tartalmaznak, hogy javuljon a bőr anyagcseréje, C-vitamin-tartalmuk erősíti a sejtvédelmet. Szerencsére fejjel lefelé is fújhatóak, ezért nem lesz gondunk egyetlen porcikánk befújásánál sem.

 

Carroten Vitamin Power napozóspray, 1999 Ft (a dm-ben és hipermarketekben is kapható)

Napozas. lap.hu »
Kozmetika.lap.hu »
Nyar.lap.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top