Lélekszobrászat szikével
 |
| dr. Brandl Beatrix |
A plasztikai sebészet valójában lélekszobrászat – véli dr. Brandl Beatrix, egy magánklinika orvosigazgatója, plasztikai sebész. – Húsz éve dolgozom a szakmában, és nap mint nap tapasztalom, hogy az emberek egy töredékének valamilyen okból nem sikerül elfogadnia magát úgy, ahogy a Jóisten megteremtette. Ilyenkor segítenünk kell. Emlékszem például egy úrra, aki azzal fordult hozzánk, hogy varázsoljunk neki szép orrot a régi, csúnya helyett. Szerintem az orra egyáltalán nem volt csúnya, és nagyon is illett az arcához, de nem hallgatott rám. Nyilván oka van annak, ha valaki ennyire ragaszkodik az átalakításhoz. Valamikor egyszer megsérülhetett ezzel a testrészével kapcsolatban az önbizalma, és emiatt nem tudja elfogadni, szeretni önmagát. Úgy gondolom, hogy bár én csupán egy csontocskát formáltam át az arcán, annak a férfinak attól a pillanattól fogva az egész élete megváltozott. Boldog ember lett belőle. Számomra ez nagy öröm. Általában elmondhatom, hogy egy becsületes plasztikai sebész csak akkor avatkozik be, ha úgy látja, azzal valami pluszt adhat egy ember személyiségéhez. Ma már egyre gyakrabban élnek ezzel a lehetőséggel az emberek. A nők körében legnépszerűbb a mellplasztika, majd a zsírleszívás és az orr-, arc-átalakítások következnek. A mell a nőiesség szimbóluma, nemcsak a mi, hanem a férfiak szemében is, érthető tehát a fontossága. Állítom, hogy egy nő szakadt farmerban és pólóban, de szép, feszes popsival és mellel jobban érzi magát, mint bármilyen márkás ruhakölteményben, de tökéletlen testtel! A férfiak sem kevésbé hiúak. Az ő körükben a leggyakoribb a hajátültetés, a zsírleszívás és az arc ránctalanítása. A mai világban a menedzserektől már elvárják, hogy jó megjelenésűek, fiatalosak, fittek legyenek. Bevallom, én örülök ennek a tendenciának. A magyar nők eddig is szépek és ápoltak voltak, de a férfiak esetében bizony akadtak elhanyagoltabbak. Mostanában mintha ők is ébredezni kezdenének.
„Bármikor újra vállalnám a fájdalmat!”
 |
| Kasza Kriszta |
Kasza Kriszta gyönyörű lány. Néhány évvel ezelőtt még az FHM magazinban is szerepelt a fotója. Ezek után nehéz elhinni, hogy tavaly decemberben ő is kés alá feküdt…
– Miért szerette volna megcsináltatni a melleit?
– Mert ez volt a testem egyetlen területe, amiért egyszerűen nem tudtam semmit tenni. Hét évig kézilabdáztam – akkor még nem voltak profi sportmelltartók -, és már kamasz koromban megereszkedtek a melleim. Emlékszem a fiúk megalázó megjegyzéseire: „Látom, jól el vagy eresztve mellesleg!” Végül már a kapcsolataimban is gátolt a szégyenlősségem.
– Meddig gondolkodott rajta, mire végre rászánta magát a műtétre?
– Egy percet sem. Kezdettől tudtam, hogy ha összegyűlik rá a pénzem, meg fogom csináltatni a melleimet. Öt évvel ezelőtt került rá sor, hogy elmenjek egy orvoshoz, aki azonnal belátta, hogy komoly lelki problémát okozhat nekem ez a szépséghiba, és kaptam tőle időpontot egy tb által támogatott műtétre. T alakú vágást ejtettek a melleimen, és felvarrták őket. Nem gondoltam, hogy egyszer még megengedhetem magamnak, hogy implantátumokat tetessek be. Három évvel később azonban sikerült eljutnom egy végtelenül kedves és megértő doktornőhöz, aki újra megműtött, és akinek a mai napig hálás vagyok a segítségéért!
– Megbeszélte a partnerével?
– Természetesen. Nagyon féltett, de ez nem tántoríthatott el az elhatározásomtól. Egyébként is érthetetlen számomra, amikor egy nő az ilyen jellegű kérdésekben a partnere akaratának enged. Ez az én testem, egy van belőle, engedtessék meg, hogy én döntsek felőle!
– Félt az operációtól?
– Nem féltem tőle, mert előtte alaposan tájékozódtam, és tudtam, mi vár rám. De már az altatásból felébredni is szörnyű volt, úgy remegtem, minta nyárfalevél, és még csak ez után kezdtem el érezni a fájdalmat! De amikor a mellkasomra tettem a kezem, elmondhatatlan boldogság fogott el. Tudtam, hogy elértem, amit szerettem volna.
– Elégedett az eredménnyel?
– Nagyon boldog vagyok. Tíz hónapja műtöttek, ez volt az első nyarunk együtt. Élveztem, hogy nem izzadok meg többé a mellem alatt, nyugodtan mászkálhattam pólóban, melltartó nélkül, és a bikinim végre nem azért kellett, hogy tartson, hanem csupán dísznek. Most biztos sokan azt kérdezik, miért nem fogadtam el magam úgy, ahogy voltam. Valószínűleg nekik soha nem okozott akkora problémát egyetlen testrészük sem, mint nekem. Sajnos, találkoztam olyan pszichiáterrel is, aki azzal próbált megnyugtatni: aki igazán szeret, az így is elfogad… Mondhatom, cseppet sem lettem előrébb ezzel az álszent szöveggel.
– Mennyibe került? Könnyen előteremtette rá a pénzt?
– Nem. Nagyon nehéz volt összespórolni félmillió forintot. Szerencsére a doktornő végtelenül méltányosan viselkedett, végül nem engedte, hogy hitelt vegyek fel, és engedett az árból.
– A közvetlen környezete hogyan reagált a műtétre?
– Sokan észre sem vették, annyira természetesek lettek a melleim. Csak a barátnőim tudtak róla. Amikor meglátták, milyen szépek, és milyen boldog vagyok velük, azonnal belátták, hogy erre szükségem volt. Már eddig is annyi önbizalmat és boldogságot köszönhetek ennek a változásnak, hogy bármikor újra vállalnám a fájdalmakat!
„A tanárom is kigúnyolt”
 |
| Dr. Felszeghy Petra |
Bájos, harminc év körüli, szőke jogásznő, lófarokkal. Dr. Felszeghy Petrának már régóta eszébe sem jut, hogy ne kösse fel a haját, ha jólesik. De nem volt ez mindig így!
– Miért szerette volna plasztikáztatni a fülét?
– Kislány koromban mindenáron meg akartam növeszteni a hajamat. Igen ám, de nem lehetett folyton kibontva tartani, ha felkötöttem, akkor meg látszott a két elálló fülem. Kiskoromban még nem zavart, de amikor kamaszodni kezdtem, rémálommá vált ez a szépséghiba. Emlékszem egy máskülönben nagyon kedves, vagány férfi tanáromra, aki az egyik vízitáborban a többiek előtt viccelődött az elálló fülemen. Attól kezdve nem lehetett velem bírni, mindenképpen szép, formás füleket akartam csináltatni.
– Meddig gondolkodott rajta, míg végre rászánta magát, és elment plasztikai sebészhez?
– Ez tizenkét éves korom körül történt, attól kezdve kizárólag a szülői korlát akadályozott meg ebben. Édesanyám szakmabeli, és tizenöt éves korom alatt semmiképpen sem szeretett volna belenyúlni a természet munkájába. Azt mondta, várjuk meg, amíg nagyobb leszek. Végül a gimnázium első osztályában, a karácsonyi szünetben műtöttek meg. Ez volt számomra a legnagyobb ajándék!
– Félt a műtéttől? Fájdalmasnak találta?
– Nem féltem, soha nem feküdtem még addig kórházban. Csak az előkészületek közben kezdtem izgulni. Amikor előpakolták az érzéstelenítő injekciót, a vattákat, a szikét. Különben nem volt hosszadalmas az operáció, csupán másfél óra, és különösebben nem is kellemetlen. Ambulánsan csinálták, és egy hétig rajta volt a kötés a fejemen. Addig nem járhattam ki, otthon feküdtem. Mivel télen történt, és vigyázni kellett, nehogy megfázzon a heg, még néhány hónapig csinos kis fülvédőkben jártam.
– Elégedett az eredménnyel?
– Nagyon. Már el sem tudnám képzelni magam másképp. A legjobbkor történt, sok gátlástól megmentett. Attól kezdve másképp néztem a fiúkra, öntudatosabban, magabiztosabban. Szerintem az egész jövőmet meghatározta az a műtét.
– Mennyibe került? Nehéz volt összegyűjteni rá a pénzt?
– Már régen volt, nem emlékszem, de azt tudom, hogy egy ilyen beavatkozásért ma 180-200 ezer Ft körüli összeget kérnek.
– Hogyan reagált a közvetlen környezete?
– Hm, lehet, hogy nem is vették észre. Legalábbis én nem emlékszem, hogy körém gyűltek volna megcsodálni. Azt hiszem, ez a nüansznyi változás csak nekem volt ennyire fontos. Én lettem tőle sokkal, de sokkal boldogabb.
„Nem tökéletes a hasam, de sokkal szebb!”
 |
| Ress Mónika |
A legtöbb plasztikai műtéten átesett nő makacsul titkolja, hogy a testén valamit változtatni kellett. Ress Mónikának ezzel ellentétben egyáltalán nem tabutéma a hasrekonstrukciós plasztikája.
– Miért szerette volna megcsináltatni a hasát?
– A meddőségi kezelésemet három pici vágás tanúsította, és már az első terhességem alatt szétrepedezett a hasamon a bőr, és négyujjnyira szétnyílt a hasfali izmom. Mindhárom gyerekem császármetszéssel született, volt epekő- és vakbélműtétem is, így nem kevés heg „díszített”.
– Meddig gondolkodott, mire rászánta magát a műtétre?
– Már az első szülés után tudtam, hogy megcsináltatom a hasplasztikát. Még nem voltam harmincéves, amikor búcsút mondhattam a nőiességemnek: utáltam tükörbe nézni, levetkőzni akárcsak a férjem előtt, nem tudom, a strandon miért hordtam fürdőruhát, amikor úgysem vettem le soha a fölötte viselt, térdig érő lebernyeget.
– Megbeszélte a párjával?
– Persze. Megértette. Teljesen készen voltam ettől az állapottól, annak ellenére, hogy ő így is elfogadott, hiszen szültem neki három gyereket. Egyedül anyukám ellenezte a műtétet, féltett: „Három nagy hasi műtét után még egy, kell ez neked?!” Nagyon kellett. A legkisebb gyerekem egyéves volt, mikor végre eljutottam a műtőasztalig. Szerettem volna, ha egyből megcsinálják a mellfelvarrást is – hogy ne csak a hasamról beszéljünk… -, de a két beavatkozás egyszerre nem tanácsos.
– Félt a beavatkozástól?
– Nem mondhatom, hogy nem féltem. Meglepő, de a hegem nem fájt, viszont az összevarrt hasizmom annál jobban. Inkább öt császár! Most, két évvel a műtét után már csak akkor érzem, ha hasizomgyakorlatokat csinálok, így ezt inkább kihagyom.
– Elégedett az eredménnyel?
– Nem vagyok teljesen elégedett. Először is azzal, hogy az orvos nem világosított fel: nekem a társadalombiztosítás fizette volna a teljes műtétet. Én is hibás vagyok, nem jártam utána, gyorsan akartam szép lenni. Aztán azt sem mondták, hogy a hasizom simán szétnyílhat újra, és hogy normális, hogy két év után még mindig szinte érzéketlen a hasam alsó része. Szerintem a látvány sem tökéletes, bár sokkal szebb lett, valószínű az a gond, hogy én tudom, milyen volt régen…
– Mennyibe került? Nehéz volt összegyűjteni rá a pénzt?
– Ha a gyerekeim elől kellett volna elvennem az ételt, biztosan nem csináltatom meg – így is, hogy csak egy részét fizettem, száznyolcvanezer forint ment a kórháznak, pár tízezer az orvosnak és a nővéreknek.
– Hogyan reagált a közvetlen környezete?
– Ez nem annyira látványos változás, hogy mások észrevegyék. De az önbizalmamnak nagyon jót tett, nem kérdés, hogy megcsináltatnám-e újra. Bármi áron. Ahogy még idén elmegyek a mellemet is megszépíttetni.
„A nyaralás árából új orrom lett”
 |
| Tóbel Ottó |
A férfiak nehezebben szánják rá magukat, hogy a megjelenésükért valamit tegyenek. Tóbel Ottó szerviztechnikus egyike a kivételeknek…
– Miért szerette volna plasztikáztatni az orrát?
– Már eredetileg se volt valami szép darab, de amikor húszévesen egy balesetben eltört az orrom, különösen csúnya lett. Afféle „bunyós orr”, ahogy a haverjaim hívták. Egyébként már kamasz koromban is utáltam, mert megjegyzéseket tettek rá.
– Meddig gondolkodott rajta, míg végre rászánta magát a műtétre?
– Sokáig nem is foglalkoztam vele. A baleset után végrehajtottak rajta egy korrekciós műtétet, és én elkönyveltem, hogy most már ilyen lesz, és kész. Pénzem se volt arra, hogy plasztikáztassam, meg annak idején ez még nem is volt ennyire benne a köztudatban. Csak most, harmincévesen álltak úgy a csillagok, hogy felutazhattam Szilvásváradról Budapestre, és harminchat óra elteltével új orral térhettem haza.
– Megbeszélte a partnerével?
– Természetesen. Nem mondhatnám, hogy a feleségem rajongott az ötletért, azt mondta, ezen a pénzen inkább nyaraljunk egyet Horvátországban, de a tizenkét éves fiam szívesen lemondott a kedvemért a tengerről. Sebaj, megígértem nekik, hogy jövőre mindenképpen elviszem őket.
– Félt a műtéttől? Fájdalmasnak találta?
– Legfeljebb annyira, mint a fogorvostól. A sebész elmagyarázta előtte, hogy mit fog csinálni – nem mintha sokat értettem volna belőle, mert rengeteg latin kifejezést használt -, és megnyugtatott, hogy remek szaglószervem lesz. Ennyi nekem elég is volt, megbíztam benne. Még a váróteremben ültem, amikor egy fiatal nő haladt át rajta, és látva, hogy feszült vagyok, megszólalt: „Ne féljen, nem fáj, én már túl vagyok rajta!” És valóban, a műtét nem tűnt többnek, mint egy fogfúrás.
– Elégedett az eredménnyel?
– Igen. Azt hiszem, az orvos mindent kihozott belőle, amit lehetett. Régebben sosem nézegettem magam, most észrevettem, hogy gyakran rámosolygok a tükörképemre. Erre vártam tizenöt éven át! És már a feleségem is belátta, hogy megérte: így mégiscsak jóképűbb a férje, nem igaz?!
– Mennyibe került a beavatkozás? Könnyen előteremtette rá a pénzt?
– Az utazás költségeivel együtt 330 ezer forintba. Ez nekünk sok pénz, eddig nem is telt volna rá, de most dolgoztam egy évet Németországban, és végre megengedhettem magamnak ezt a luxust. Most ismét kimegyek, hogy helyrerázódjunk anyagilag.
– A közvetlen környezete hogyan reagált?
– Egy kis faluban élek, ahol ez még nem igazán divat, úgyhogy eléggé furcsállták az emberek, hogy ilyesmire adtam a fejem. De minden csoda három napig tart. Mára már mindenki megszokta az új arcomat.
|
Plasztikázott világ Amerika: Az amerikai Esztétikai Plasztikai Sebészek Társasága statisztikái szerint tavaly közel 12 millió plasztikai beavatkozásra került sor az Egyesült Államokban. A kliensek közel fele a 35-50 éves fehér nők közül kerül ki. A sebészi beavatkozással járó plasztikai műtétek közül az öt legnépszerűbb a zsírleszívás, a mellnagyobbítás, a szemhéjfelvarrás, a hasplasztika, valamint a mellkisebbítés. A nem sebészetinek minősülő plasztikai beavatkozások között a leggyakoribb a botoxinjekciós kezelés, a ráncfeltöltés és a lézeres szőrtelenítés. Minden tizedik plasztikát férfiakon végezték, körükben a leggyakoribb a zsírleszívás. Brazília a plasztikai műtétek gyakoriságát tekintve az Egyesült Államok mögött a második helyen áll, csak Rio de Janeiróban hatszázezer plasztikai sebész dolgozik. Európa: A briteknél a legnépszerűbb a plasztikai sebészet, évente több mint 30 ezer műtétet végeznek el a szigetországban. Az angolokhoz viszonyítva az olaszok közel egyharmadát költik szépészeti műtétekre, tavaly például 56 milliárd forintot áldoztak a szépségért. Őket követik a franciák, közel 49 milliárd forinttal. Ázsia: Bármily meglepő, a közel-keleti nők is nyugati szépségideálokat követnek: sokan teltebb melleket és szájat, „európaibb” orrot csináltatnak maguknak. Az ázsiai nők körében a szemhéj átalakítása a legnépszerűbb. A konzervatív vallási normák miatt nem is gondolnánk, hogy az arab országokban szintúgy fénykorát éli ez az iparág. Libanonban például évente körülbelül ugyanannyian végeztetnek szépészeti beavatkozást, mint az Egyesült Államokban. Az arab világban az orrplasztika a leginkább preferált, valószínűleg azért, mert az egész testüket borító öltözékből csak ez a testrészük látszik ki. Itthon: Mi is követjük a divatot: szépészeti plasztikai beavatkozások száma nyolc év alatt megtízszereződött Magyarországon! |
Még több az e heti Nők Lapjából:
