nlc.hu
Szépüljünk
3 tavaszköszöntő szépségtipp 7+1 újdonsággal karöltve

3 tavaszköszöntő szépségtipp 7+1 újdonsággal karöltve

A márciusi bőrápolási tippek mellett olvashatsz az anti-aging valódi jelentéséről, egy új sminkmárka hazai megjelenéséről és a legújabb cellulit elleni kúráról is.

Első tavaszköszöntő szépségtipp: segíts a bőrödnek!

 Érdekes módon mérik a krémek hatását az arckontúrra! Mielőtt elkezdené a krémet használni, a vizsgált személy arcára rávetítenek egy vonalrácsot, és egy háromdimenziós felvételen minden irányból megörökítik a látványt. Adott idővel később a tesztelőt pont ugyanabban a helyzetben ismét lefotózzák. A két képet egymás mellé téve a rácsot alkotó vonalakhoz viszonyítva jól mérhető a változás.

Tél végén, tavasz elején a bőrünk eléggé rozzant, még akkor is, ha lelkiismeretesen krémezted, tápláltad egész télen. A tavaszi szelek, a reggeli hidegek, az előbújó nagyon erős napsugarak könnyen megviselik az egyébként is tavaszi fáradtságban szenvedő bőrünket. Még ne cseréld le a krémedet hidratálóra, annak még nem jött el az ideje, de ellenőrizd, hogy tartalmaz-e fényvédőket. Gondolj bele, hogy az apróbb mimikai ráncok könnyen elmélyülnek, és a bőröd szerkezete is veszíthet a rugalmasságából. Figyelj inkább, és ne legyints, ha azt hallod: anti-age. Ezt hajlamosak vagyunk még mindig úgy kezelni, mintha csak egy bizonyos kor utáni készítmények gyűjtőneve lenne. Pedig itt az ideje, hogy a helyén kezeljük az anti-age jelentését a szépségiparban: az idő előtti öregedést késleltető készítményeket jelöli, függetlenül az éveid számától. Már teljesen különváltan (jó, tudjuk, a cégek persze piacot keresnek és generálnak maguknak) a húszas–harmincas korosztálytól kezdődően tízéves szakaszokban egészen a hetvenes életévekig léteznek az adott korcsoport igényeit szem előtt tartó anti-age készítmények.

 Újdonságok a kor jeleivel folytatott harcban:

A L’Oréal Paris Derma Genesis sejtaktiváló arcápoló pórusfinomító, kisimító krém az egyenletesebb bőrfelszínért. A sikeres Derma Genesis család legújabb tagja ötvözi a bőrszerkezet megújítását a felszíni egyenetlenségek kendőzésével. (4199 Ft)

L'Oreal Paris Derma Genesis
L’Oréal Paris Derma Genesis

 

Az első ráncokat tartja kordában a Lancôme Primordiale Skin Recharge termékcsalád, amely most egészült ki a száraz bőrre való nappali krémmel. Amellett, hogy hidratál, B-, C- és E-vitaminnal gazdagítja a bőrt, és 15-ös fényvédő faktorral óvja a káros sugaraktól. (19 200 Ft)

Lancôme Primordiale Skin Recharge
Lancôme Primordiale Skin Recharge

 

Kifejezetten az ötveneseket célozza meg a Nivea új krémcsaládja, az Expert Lift. A jól ismert – a hidratálásban verhetetlen – hialuronsav a krém egyik hatóanyaga, ám a bőr szerkezetének erősödését az ánizsból nyert hatóanyag, a bioxilift biztosítja a kollagénrostok rugalmasságának növelésével. A nappali krém 15-ös fényvédő faktorral óvja az arcbőrt az öregedést gyorsító UV-sugaraktól. (4890 Ft)

Nivea
Nivea

 

Második tavaszköszöntő szépségtipp: engedj a színek csábításának!

Te is alig várod már, hogy a szekrény mélyére (vagy a gardrób legfelső részére) száműzd a téli holmikat? A tavaszi frissülés nekem mindig a színek utáni vágy felélénkülését is jelenti, a szoknyák és blúzok mellé szívesen szerzek be egy-két új sminkcuccot is, és egy-két árnyalatot a hajszínemen is módosítok. Már most napsütötte színt varázsolhatsz az arcodra klassz bronzosítókkal, ám figyelj, hogy milyen árnyalatot használsz, mert muris az erősen „lebarnult” arc hófehér kacsókkal. A tavaszi sminkedbe a friss színeket legkönnyebben a szemhéjadon és az ajkadon csempészheted be.

Újdonság: A MAC limitált szériás Hello Kitty-kollekciója nemcsak színt, mosolyt is varázsol az arcodra. Mivel Kittynek nincs szája, de annál nagyobb a szeme, a Hello Kitty-s smink is a szemekre koncentrál. Ebben a négyrészes szemhéjfestékben az enyhén csillogó feketét türkizkékkel, ibolyával és érzéki rózsaszínnel kombinálták. (9200 Ft)

Hello Kitty kollekció
Hello Kitty-kollekció

 

Újdonság: A Calvin Klein márka az imádni való (imádni akkor is lehet, ha megvenni nem is biztosan tudod őket a borsos áruk miatt) ruhái mellett a sminktermékek piacán is megjelent. A kollekció talán legnagyobb előnye, hogy rengeteg árnyalatban készülnek a festékek, és jól használhatók a minipaletták is, amikor több színt is megvennél, és pont elég, ha azok csak kis kiszerelésűek. A miniszájfénypakk persze néha gondot okoz, mert nehéz dönteni a négy természetes árnyalat között. Az észbontóan jó látványt nyújtó négyszögesített tubusban rejtőző színtelen változat önmagában is sejtelmes, de felviheted bármelyik rúzsod fölé is. (5000 Ft)

Calvin Klein
Calvin Klein

 

Újdonság: Sokszor jelent problémát, hogy gyorsan kellene valamit kezdeni a lenőtt hajaddal, de nemhogy a fodrászra, még az otthoni fél-egy órás tortúrára sincs idő. Na pont ezt, a gyors hajfestésre való igényt igyekeznek kielégíteni a hajfestékgyártók. Az új L’Oréal Paris Excell10’ hajfestékek már tíz perc hatóidő alatt fednek, és te választhatod ki, hogy hagyományos módon viszed fel, vagy a fésűs applikátor segítségével. (1899 Ft)

 

L'Oreal Paris Excell10'
L’Oréal Paris Excell10’

Harmadik tavaszköszöntő szépségtipp: tudatosítsd magadban, hogy idén is lesz nyár!

A cellulit elleni harcról többnyire a tavasz végi és a nyári hónapokban esik szó, pedig igazából egész évben kellene törődnünk vele. A türelmetlenekre és a gyorsan, most, azonnal eredményt akarókra gondolva ezen a piacon is sorra jelennek meg az intenzív kúrák, melyekkel rövid idő alatt érhetsz el eredményt. A külső kezelés mellé persze – jól tudjuk – belső segítség és mozgás is kell. 

Újdonság március 12-től: A Vichy új, 14 napos narancsbőr elleni kúrája. A dobozban 14 darab kettéosztott alutasakot találsz. A tasak egyik felében a nappali szérumot leled meg, míg a másikat, a zselét éjszaka használd. (7499 Ft)

 

Vichy
Vichy

 
Újdonság március 9-től: Az Oriflame újdonsága, a Wellness by Oriflame szépségkapszulája valójában egy étrend-kiegészítő, amely nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz. A bőr szerkezetét javító természetes anyag, az astaxanthin egy, a svéd szigetvilágban élő alga kivonata. (4299 Ft)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top