Szépüljünk

6+2 új ráncűző fegyver a szépségfronton

Én még nem találkoztam olyan nővel, aki a lelke mélyén (is) örült volna a ráncainak. Kezdd el minél hamarabb és ne add fel a küzdelmet te sem, mert jobbnál jobb újdonságoktól várhatsz segítséget!

A bőr felépítése adott, tudjuk, hogy a ráncaink előbb-utóbb megjelennek, és ismerjük a legjobb bőröregedés-lassító hatóanyagokat. Ám új technológiákkal, pontosan célzott kezeléssel az eddigieknél sokkal jobb eredményeket érhetünk el, bár kétségtelenül a pénztárcánk mélyére kell nyúlnunk értük.

Az új, ráncok elleni, illetve az azok kialakulását késleltető készítmények szinte mindegyike a bőrsejtek belsejében hat. Speciális eljárásokkal juttatják be a hatóanyagot a sejtfalon belülre, és ott többnyire vagy a DNS-eket, vagy az azok működéséhez szükséges fehérjéket veszik kezelésbe. Természetesen ezen készítmények egyike sem „egyszemélyes” harcot vív, a termékcsaládjuk többi tagjával karöltve dolgoznak. Egyikőjük használatával sem feledkezhetsz meg a bőrtisztításról és a bőrradírozásról, és mindannyiuk esetében fontos a rendszeresség.

Célirányosan

A retinolt (A-vitamin-származék) már régóta ismerjük a bőröregedés elleni harcban. Ösztönzi a sejtek osztódását, és jelentős szerepe van a szabad gyökök elleni küzdelemben is. A retinolt úgynevezett aktív retinolként egészen a sejtek belsejébe juttatja el a Lancaster újdonsága. A titok az Intra-Cellular Systemnek nevezett újításban rejlik, amely „megragadva” a retinolt, a sejtfalon átjuttatva a pontos helyére szállítja, és csak ott engedi szabadjára, hogy kifejtse áldásos hatását. A retinol sejtregenerálódást fokozó hatása mellett a hidratálásról a kimagaslóan jó vízmegkötő képességű, ausztráliai alangfű (meleg helyet kedvelő mocsári növény) kivonata gondoskodik.

Lancaster Retinology Total Age Solution 30 ml 26700 Ft
Lancaster Retinology Total Age Solution
– 30 ml 26 700 Ft

 

Tökéletes időzítés

Night Repair számokban:

  • Az eredeti szabadalom ára 10 $ volt. (Lehet, hogy megérte?)
  • 2008-ban a világon 1 626 199  – percenként 3! – üveget adtak el.
  • Jelenleg 20 szabadalom védi a terméket.

Lassan 30 éve, 1982-ben jelent meg az első regenerálókészítmény a szépségpiacon, ez volt az Estée Lauder barna üvegbe zárt éjszakai bőrápolója, a Night Repair. A mai napig töretlen népszerűségnek örvend, ami annak is köszönhető, hogy a legújabb tudományos eredményeket felhasználva újra és újra aktualizálják az összetételét. A legújabb összetétel alapját egy 2000-ben publikált tudományos felfedezés adja: a sejtjeinkben úgynevezett óragének (ezek 8 típusát már jól ismerik a kutatók) találhatók, ezek felelősek a DNS – és ezáltal a bőrünk egésze – regenerálódási folyamatainak összehangolásáért és aktiválásáért. A bőrsejtek természetes módon főként éjszaka regenerálódnak, hiszen ilyenkor kell a legkevesebb károsító hatással megküzdeniük. A szabadalom alatt álló Chronolux technológia segíti az óragének összehangolt és pontos működését, ezzel megsokszorozva a bőrsejtjeink regenerálódóképességét.

Estée Lauder Advanced Night Repair Synchronized Recovery Complex, 30 ml 15900 Ft
Estée Lauder Advanced Night Repair
Synchronized Recovery Complex –
30 ml 15 900 Ft


Már a ráncok kialakulásának eredete is célkeresztben van

Elég elképesztően hangzik: planktonok egy falevél kivonatával összefogva képesek harcolni a bőrünk fiatalságának megőrzéséért. A Biotherm 1952 óta tartó sikerét mikroorganizmusok alapozták meg. A termálforrásokban 3 milliárd évvel ezelőtt jelentek meg azok a planktonok, amelyek bizonyítottan öregedést lassító kivonata minden Biotherm-termék alapját képezi. 2006-ban derült fény arra, hogy ezek a planktonok aktivizálják az MnSOD névre keresztelt enzimet, amely az élő szervezetben a sejtek élettartamát képes befolyásolni. Ezen felbuzdulva a márka egy új bőrápolót fejlesztett ki, amelyben az eddigieknél is több színtiszta termálplankton-kivonat van, megspékelve egy Reserserol SV nevű hatóanyaggal, amelyiket a gyertyafa (Senna alata) levelének kivonatából nyernek. Az első ráncok megjelenésétől azonnal használható, beszédes nevű termékcsalád, a Skin Vivo cseppenként adagolható szérumból, két textúrában (lágy gél és gazdag krém) kapható nappali krémből és szemkörnyékápolóból áll.

Biotherm Skin Vivo nappali krém 15900 Ft
Biotherm Skin Vivo nappali krém – 15 900 Ft


Támadás három oldalról

A nagy múltú, exkluzív svájci La Prairie cég új anti-aging hatású nappali és éjszakai krémjei a 24 órán át tartó összehangolt támadásra helyezik a hangsúlyt. Kutatóik hitvallása, hogy a védelem, az intelligens hidratálás és a direkt ráncok elleni hatás egymással karöltve képes a legjobb eredményeket felmutatni. A tucatnyinál is több hatóanyag mellett mindkét készítményben megtalálhatjuk:

  • az antioxidáns tulajdonságáról híres vörösfenyő-kivonatot,
  • a hidratáltságot fokozó jerikóirózsából nyert kivonatot,
  • a lipidpótló napraforgómag-olajat és a
  • kollagént és elasztint védő zöldalga-kivonatot.
La Prairie Anti-Aging nappali és éjszakai krém 45600 Ft
La Prairie anti-aging nappali és éjszakai krém – 45 600 Ft

 

Génturbózás

Mi is beszámoltunk az idén piacra dobott, a bőrápolók piacán új kategóriát jelentő fiatalságaktiválóról, a Lancome Génifique-ről. Hatásának lényege a létfontosságú, a bőrsejtek DNS-ének működéséhez és a bőr struktúrájának felépítéséhez elengedhetetlen fehérjék aktiválásában rejlik. Nem volt kérdés, hogy elképesztő sikere lesz a kategóriájához képest baráti árú Génifique-nek, így szinte törvényszerű, hogy megszületett a család többi tagja, az arcápoló krém és a szemkörnyékápoló is.

Lancome Génifique fiatalságaktiváló arcápoló 30 ml 11900 Ft, szemkörnyékápoló koncentrátum 15 ml 12800 Ft.
Lancome Génifique fiatalságaktiváló arcápoló – 30 ml 11 900 Ft,
szemkörnyékápoló koncentrátum – 15 ml 12 800 Ft

 

A mirtusz nem csak az esküvőre való

Mivel egy liter immortelle-olajhoz legalább egy tonna virágra van szükség, a L’Occitane többhektáros ültetvényen termeszti a növényt, így az eredeti flóra nem sérül Korzikán.

Korzikán a mirtusz jellegzetes, aromás illata úton-útfélen megcsapja az arra járók orrát, hiszen a törékeny, fehér virágokat bontó bokor vadon nő arrafelé. A mirtuszból nyert olajat a helyiek tapasztalatán felbuzdulva – tudományosan is igazolva annak sejteket vitalizáló hatását – a természet erejében hívő L’Occitane cég is régóta használja. Legújabb, szabadalommal védett krémjükben mégis csak másodhegedűs-szerepet kapott a mirtusz, a hasonlatnál maradva: a koncertmester kétségtelenül az immortelle. Immortelle, azaz Helichrysum italicum, melynek nevében a görög nap (helios) és arany (chrysos) szavak rejlenek. Ennek a jellegzetesen sárga virágú növénynek az olaja elképesztően fokozza a bőr rugalmasságát és életerejét.
Tipp: a krémet a felvitele előtt melegítsd meg a két tenyered között, ezzel aktiválod az értékes illóolajokat!

L’Occitane Immortelle Devine arckrém 50 ml 22900 Ft
L’Occitane Immortelle Devine arckrém –
50 ml 22 900 Ft

Férfiaknak is!

Igaz, hogy később, mint a nőknél, de a férfiaknál is megjelennek a ráncok, és egyáltalán nem biztos, hogy ezt ők a férfiasságuk jeleként élik meg. Fontos szerepünk van abban, hogy segítsünk eligazodni nekik a mára már nagyon gazdag kínálatú férfiarcápolók között.
Fiatalabb korukban helyezzük előtérbe a hidratálást, és győzzük meg őket arról, hogy hamis az a képzetük, hogy minden krém ragad és zsíros, ami után cikin fénylik a bőrük. Később speciálisan, az ő – picit vastagabb – bőrük igényéhez fejlesztett bőrápolók a ráncok elleni küzdelemben segítenek, ekkor már a hialuronsavat és erőteljes sejtregenerálókat is bevetve.

Biotherm Homme Aquapower Absolute Gel cseppet sem fénylő, azonnal felszívódó hidratáló 50 ml 6400 Ft
Biotherm Homme Aquapower Absolute Gel
cseppet sem fénylő, azonnal felszívódó hidratáló
– 50 ml 6400 Ft

High Care Men A-Xion energetizáló arcápoló hab fagyöngykivonattal
High Care Men A-Xion energetizáló arcápoló hab fagyöngykivonattal

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top