Szépüljünk

Így fesd a körmeidet – Téli körömlakktrend

Most aztán pezseg a körömtrend: változó formák, élénk és teljesen natúr színek fej fej mellett. Most az is lehet trendi, ami eddig szóba sem jöhetett!

Érdekes az új trendben, hogy egyformán divatos a színes és a teljesen natúr lakkok használata. Változások vannak a forma területén és a hosszat illetően is. Hosszú évekig hódított a szögletes körömforma, a közelmúltban egyre inkább az ovális került előtérbe, és most az A vonal is megjelent, azaz a hegyes forma.

Persze változatlanul az eredeti körömformád határozza meg, hogy neked melyik áll jól ezek közül. A keskeny, pici körömággyal szinte csak az ovális mutat jól, míg a szélesebb körömforma már jobban megengedi a szögletes formázást.

Trendi körmök

Natúr körmök

A natúr – csakúgy, mint a sminkben – nem jelenti azt, hogy nem használunk körömlakkot, csupán a semlegességre, a természeteshez közeli állapotra utal. (A natúr nem azonos a franciamanikűrrel, ez az irányzat most háttérbe szorult!)

  • Ellentétben azzal, amit elsőre gondolnál, ez a trend a lábujjakon is hódít, még nyitott orrú cipők mellett is (eddig elképzelhetetlen volt, hogy ne egy bordó vagy feketéslila lakk villanjon elő).
  • Válassz bézs, illetve púderrózsaszín árnyalatot, amely tökéletesen passzol a bőröd színéhez.
  • Vigyázat, ezek a lakkszínek sem engedik meg a kopottságot.
  • Akár három rétegben is felkenheted a tökéletes hatás kedvéért.
  • A natúrszínek most fényesek vagy selymesek, semmiképpen nem csillámosak.
  • Szépen mutatnak picit hosszabb körmön is, különösen, ha oválisra formázod azokat.

Színkavalkád

A szezon legnagyobb újdonsága a zöld körömlakk, akár jáde-, akár moha- vagy palackzöld árnyalatban. Vigyázat, nagyon feltűnő, nagyon eredeti, ezért megköveteli az összhangot a ruháddal, nemcsak színben, hanem stílusban is. Ha hófehér a kézbőröd, inkább a sötétebb árnyalatok közül válassz!

Megnézem
Összes kép (1)

Tartja magát a fekete lakk divatja is (mondjuk, nálam 20 éve őrzi dobogós helyét), ami nem csoda, hiszen egyszerre lehet polgárpukkasztó, sejtelmesen nőies és vadító is. Passzol a szegecses rucikhoz, a fekete-fehér, szupernőies összeállításhoz, és nagyszerűen mutat egy tűzpiros koktélruhával is. A fekete lakk csak és kizárólag rövid körömmel szép.

A piros lakkok közül most a meleg árnyalatok és a picit sötétebb színek számítanak divatosnak. Ha hiszed, ha nem, a piros lakk is multifunkcionális, napközben a farmer-fehér blúz párossal, míg este a kis feketével is viselheted.

A kék nyár óta egyre nagyobb teret hódít magának, összhangban a kékek tobzódásával a ruhatrendben. A sötétkékkel nem tudsz hibázni.

Örök klasszikus a burgundi – van, akinek a picit barnásabb, van, akinek a lilásabb változata áll jobban.

Trendfüggetlen szabályok, ha lakkot viselsz a körmödön:

  • Hetente manikűrözz, naponta többször használj kézkrémet, így mindig ápolt lesz a kezed.
  • A lakk másként mutat az üvegben, mint a körmödön, ezért csak olyan helyen vásárolj újdonságot, ahol ki tudod próbálni felkenve is.
  • Mindig több rétegben vidd fel, és hagyd tökéletesen megszáradni. Ha sietsz, segítségedre lehetnek a lakk száradását segítő folyadékok.
  • Az alapozólakk nem úri huncutság: megvédi a körmöd az elszíneződéstől.
  • A kedvencedet vedd meg nyugodtan nagyobb kiszerelésben, de az egyszer-egyszer viselt színekből bőven elég a miniméret is, ezzel a pénztárcádat is kíméled.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top