Szépüljünk

Újabb csata a szoliháborúban – létezik egészséges szolárium?

Egy sajtótájékoztató kapcsán ismét izzik a levegő! A Melanomamobil vezető bőrgyógyásza élesen reagált a Magyar Szolárium Üzemeltetők Egyesületének állításaira. Hol az igazság?

Az EU 0,3-as szabványa

A szoláriumcsövek sugárzásának erősségét 0,3 W/m²-ben maximálták. Ez azt jelenti, hogy a szoláriumban tartózkodó ember testfelszínének egy négyzetméterét legfeljebb 0,3 watt erősségű UV-sugárzás érheti. Ez nagyjából akkora mennyiség, mint amekkora erővel süt a nap hazánkban egy júliusi napon.

Az Európai Unió 2009-ben szabályozta a szoláriumokban használt csövek sugárzásának erősségét. A végrehajtás kötelező, így előbb-utóbb a hazai szoláriumok tulajdonosai sem tudnak alóla kibújni, hiszen a kereskedők már nem árulnak régi típusú csöveket. Ennek kapcsán tartott sajtótájékoztatót a Magyar Szolárium Üzemeltetők Egyesülete (MSZÜE).

Kovács Zoltán, az egyesület elnöke kiemelte, hogy a gyengébb erősségű csövek lényegesen lassabb barnulást eredményeznek. Ennél a sugárzásnál egy átlagos közép-európai ember bőre még a gépeken maximálisan beprogramozható harminc perc alatt sem ég meg. Ennek megfelelően vélhetően átalakulnak a szoláriumozási szokások. Gyakori, hogy egy-egy esemény előtt gyors barnulás érdekében extra időt töltenek egyesek a szoláriumban, ám az új csövekkel nem lehet ennyi idő alatt „eredményt” elérni. A heti egyszeri – nyolc-tíz perces – szoláriumozással nagyjából két hónap alatt alakul ki napbarnított bőrszín.

A téli időszakban nagyjából ennyi UV-sugárzásra lenne szükségünk, hogy kellő mennyiségű D-vitamint legyünk képesek előállítani. A magyar lakosság már-már rémisztően alacsony D-vitamin-szintjére hívta fel a figyelmet Bella Bernadett biológus, a Semmelweis Egyetem Központi Laboratóriumának munkatársa. Elmondta, hogy a D-vitamin az UVB-sugarak hatására keletkezik a bőrben, majd normális vese- és májműködés hatására aktiválódik, és válik a szervezet számára hasznosíthatóvá.

Kattints a képre a nagyobb fotóért!

Kattints a képre a nagyobb táblázatért!
Tekintettel arra, hogy a hazai ellenőrzés a tavalyi évben kimutatta, hogy a szoláriumok döntő többségében még a szabványtól eltérő, lényegesen erősebb csöveket használják, matricák tájékoztatják a fogyasztókat arról, hogy az adott szoláriumot üzemeltető eleget tesz-e a kötelező szabályozásnak.
Újabb csata a szoli háborúban - létezik egészséges szolárium?

Dr. Horváth Béla bőrgyógyász szakorvos, a Melanomamobil vezető orvosa a sajtótájékoztatót követően reagált az ott elhangzottakra. Az újságírókhoz eljuttatott anyagában felhívja a figyelmet arra: bár valóban nem bizonyított, hogy a melanoma kialakulásában szerepet játszik az UV-sugárzás, a nem melanoma típusú bőrrák kialakulásának kockázatát mindenképpen növeli. Kiemeli, hogy az UVA-sugarak (a mindennapokhoz hasonlóan a szoláriumban is) nagyban hozzájárulnak a bőr idő előtti öregedéséhez. Horváth doktor a blogjában azt állítja: „Látnunk kell, hogy a napozás, D-vitamin kérdésköre két nagy lobbi anyagi érdekei között hánykolódik: 1. fényvédő krémeket gyártó cégek, 2. szoláriumokat gyártó cégek és szoláriumtulajdonosok. A fényvédő krémeket gyártóknak az az érdekük, hogy azt hangsúlyozzák, a napozás, szoláriumozás veszélyes, káros, így fényvédelemre van szükség. A szoláriumgyártóknak és szalontulajdonosoknak az üzleti érdeke szerint a napozás, szoláriumozás jó, hasznos, szükséges és nem veszélyes.” A korrekt tájékoztatás érdekében teszem hozzá, hogy dr. Horváth Béla a közelmúltban az egyik fényvédő krémeket (is) gyártó cég sajtótájékoztatóján beszélt meghívott előadóként.

dr. Barna István belgyógyász egyetemi docens
dr. Barna István
belgyógyász egyetemi docens

Az biztos, hogy nem lehet jó megoldás a szélsőségek alkalmazása UV-sugárzás-ügyben sem. Elég a józan eszünket használni, hogy belássuk, a fényt nélkülöző életmód nem egészséges, néhány igen súlyos betegség kivételével nem indokolt, hogy teljesen elzárkózzunk az UV-sugarak elől. A szolárium mellett érvelők azt hangsúlyozzák, hogy az EU-szabályozásnak megfelelő csövekkel felszerelt szolárium mértékletes használatával kontrollált keretek között tölthetjük fel a D-vitamin-raktárainkat. Valóban ennyire fontos ügy a D-vitamin-kérdés? Megkérdeztük dr. Barna István belgyógyász egyetemi docenst, aki a fent emlegetett lobbik egyikében sem érintett.

– A tudomány jelenlegi állása szerint milyen jelentőséggel bír a D-vitamin a szervezetünk működésében?

– A D-vitamin hatására a szervezet védekezőképessége aktiválódik, bizonyos fertőzéseknek jobban ellenáll. Egyes daganatok képződését bizonyítottan gátolja, így az emlő, a vastagbél és a prosztata egyes rosszindulatú elváltozásainak gyakoriságát nagy fokban csökkenti. Hiányában gyakoribb a szívizom-vastagodás, a koszorúér-betegség, a szívinfarktus és a stroke. Az izmokban D-vitamin-hiány esetén gyengeség és összehúzódási zavar jelentkezik. A D-vitamin-hiány legnagyobb jelentősége a csontanyagcsere-zavarok kialakulásában van: gyerekkorban angolkór, felnőttkorban csontritkulás formájában jelenik meg.

– Beszélhetünk D-vitamin-hiányról mint valóságos problémáról?

– A D-vitamin hiánya Magyarországon a lakosság több mint felét érinti. Érdekes, hogy a hazánk időjárásával nagyjából azonos jegyeket mutató Bostonban egy orvosok és orvostanhallgatók körében elvégzett vizsgálat során azt találták, hogy napi 2 dl tej, multivitamin és heti egyszer tengeri hal fogyasztása mellett is 32%-os a D-vitamin-hiány gyakorisága. A vizsgálat egyértelműen bizonyította, hogy önmagában a még oly gondosan összeállított táplálékainkkal sem vagyunk képesek elegendő D-vitaminhoz jutni, mellette szükségünk van a napsugarakra is.

– A nyári időszakban a testünket ért napsugarak, mondjuk, kéthetes nyaralással számolva elegendő D-vitamin-készletet eredményeznek számunkra?

– Sajnos nem. Bizonyított, hogy a nyáron feltöltött D-vitamin-raktárunk ősz végére kiürül, a téli időszakban a D-vitamin pótlására lehet szükségünk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése