nlc.hu
Szépüljünk
Lehet saját szépségszalonod!

Lehet saját szépségszalonod!

Egyre többet hallani a szalonkozmetikumokról. Mik ezek? Jó ez nekünk?

Annak idején bementünk az illatszerboltba, és megvettük a kozmetikumokat. Sokat nem kellett gondolkodni, hogy melyiket, mert jó esetben is csupán három-négy fajta közül választhattunk, mindegy, hogy sampont vagy krémet kerestünk. Aztán megjelentek a hipermarketek, a drogérialáncok, és ezzel egy időben őrületesen növekedett a választék. Egyes kozmetikai márkák saját szaküzletet is nyitottak, aztán már patikában is vehettünk szépségápolási kellékeket. Most meg itt vannak a szalonkozmetikumok: a fodrászoknál és a kozmetikusoknál beszerezhető termékek. Régen is voltak olyanok, akik a kozmetikus krémjéből vittek haza egy kis tégelyben, de most ennél többről van szó: a professzionális márkák otthoni használatra gyártott termékeiről a sampontól az arcpakolásig. És ez jó, nagyon jó. Összegyűjtöttük a mellettük szóló érveket.

Kendőzetlenül

A kozmetikusod és a fodrászod előtt nincs titkod, már ami a bőrödet és a hajadat illeti (sokszor a magánéletedről sem, de ez nem ennek a rovatnak a témája). Úgy látnak téged, ahogy csak kevesen: smink és frizura nélkül. Tudják a gyengéidet, felismerik az erősségeidet. A legjobb eladó, de még a patikus sem tudja megítélni a bőrtípusodat a smink és az ápolókrémek jótékony takarásában. Ráadásul nem is ez a szakmájuk, az eladó mégiscsak kereskedő, tőle a legtöbb, amit elvárhatsz, hogy ismerje a termékek összetételét és a gyártó ajánlásait. A patikus ért ugyan a hatóanyagokhoz, de miért kellene eligazodnia az arcápolási fortélyok között?

1.
1. Thalion gyors feszesítőmaszk; 2. Wella Professional High Hair göndörödést gátló hatású fényszérum; 3. Jean d’Arcel multibalance szemkörnyékápoló; 4. Matrix Vavoom Gold hajápoló; 5. Gigi Solar Energy szárítófolyadék pattanásra; 6. Annemarie Börlind NatuRepair bőrápoló; 7. Dr. Spiller Sanvita Cream Shine; 8. Tigi’s Factor Spun Satin könnyű hajformázó szuflé göndör hajra; 9. Ilcsi nyugtató fekete szappan gyulladásos bőrre

 

Biztos alapok

Szakemberek lévén, a kozmetikusok és a fodrászok tudják, hogy mire van szüksége a bőrödnek és a hajadnak, hogy a lehető legtöbbet hozhasd ki az adottságaiból. A pillanatnyi állapotodhoz igazítják a termékeket, hiszen jól tudjuk, hogy nemcsak évről évre, hanem évszakonként is változik a bőrünk és a hajunk állapota, ezzel együtt az igényei is.

Folytonosság

A szalonban használt készítményekhez tartozó úgynevezett lakossági termékek ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazzák (bár néha kisebb koncentrációban), így egy-egy kúra alkalmával két kezelés között otthon is folytathatod a hatóanyagok bevitelét. A hajfestéked biztosan tovább megőrzi a színét, ha a hajadat a fodrász által használt márka samponjával mosod, amely ráadásul a te hajszerkezetedhez leginkább illeszkedik, így annak egészségéről is gondoskodik.

Kerek egész

A szakember által összeállított arcápolócsalád egyes tagjai biztosan nem vesznek egymással össze. Nyugodt lehetsz, hogy például a tonik és az utána felvitt arckrém hatóanyagai egymást erősítik. Nem fog elnehezedni a hajad a rengeteg hajformázótól, ha csak egyet használsz, ami egyszerre simítja és táplálja a hajadat, miközben a fényét is biztosítja. Lehet, hogy drágábbnak tűnnek ezek a termékek néhány drogériában beszerezhető kozmetikumnál, azonban ezekből általában kisebb mennyiség is elegendő, így tovább tartanak.

Garancia

A kozmetikusod és a fodrászod tudja, hogy ismét találkozni fogtok, ezért biztosan arra törekszik, hogy olyan terméket ajánljon, amellyel meg leszel elégedve. A választásnál nem befolyásolnak a reklámok, sokkal kisebb a „félrenyúlás” veszélye. Hiszen kivel ne fordult volna elő, hogy a méregdrágán megvásárolt termék mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket?

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top