Szépüljünk

A világ legvékonyabb dereka

Ijesztően vékony derékkal nevezett be egy dallasi lány a Topmodell leszek című versenybe. A zsűrit azonban nem ijesztette meg a látvány, sőt szinte isteníteni kezdték a csontsovány Annt.
www.dailymail.co.uk
www.dailymail.co.uk

Nagy botrányt kavart a Topmodell leszek című, Amerikában futó műsor selejtezője. A műsor háziasszonya ugyanis soha nem hallott lelkesedéssel beszélt egy olyan lány derekáról, akinek a testtömegindexe jóval az egészséges határérték alatt van. A műsor zsűritagjai hangos ovációval fogadták a meghökkentően vékony derekú lányt, és szinte cirkuszi attrakcióként tekintettek rá. A dallasi lány, Ann derekát ugyanis két kézzel át lehet fogni.

A Topmodell leszek háziasszonya, Tyra Banks szerint a lányé a világ legvékonyabb dereka – a zsűri többi tagja is jót szórakozott a kezdő modellen –, aminek hatására valószínűleg amerikai lányok ezrei kezdenek majd őrült fogyókúrába.

Ezek után nem csoda, hogy nézői levelek tucatjai özönlötték el a stúdiót, amelyekben arra próbálták meg felhívni az egykori modell, Tyra Banks figyelmét, hogy az irracionálisan vékony lány magasztalása rossz hatással lehet a műsorért rajongó tinédzserekre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése