A sminkecsetek használatához érdemes hozzászokni, hiszen ezekkel tényleg pontosabban, szebben és némi gyakorlat birtokában sokkal könnyebben készíthetjük el a sminkünket, mint a műanyag szivacsok, pálcikák, esetleg a csupasz ujjaink segítségével.
Ha sminkecsetet vásárolunk, lehetőleg minőségi terméket válasszunk, ami persze valamivel többe kerül, mint a gagyi változat, cserébe viszont megbízhatóan lehet vele dolgozni, és évekig, sőt akár évtizedekig kitart.
A legjobb, ha sminkes szakboltban szerezzük be az ecseteinket, hiszen ezekben az üzletekben optimális esetben eleve színvonalas termékeket találunk, illetve az eladók is felkészülten tudnak nekünk segíteni. Általában véve elmondható, hogy a legjobb sminkecsetek állati (elsősorban mókus-, nyest- vagy kecske-) szőrből készülnek, de azok sem maradnak ki a mókából, akiknek a meggyőződésével ellenkezik, hogy bármit is használjanak, ami valaha egy élő állaté volt, hiszen léteznek már ezeket minőségben megközelítő, szintetikus szálból készült ecsetek is. Lényeges az is, hogy az ecset szálai egyenesen és stabilan álljanak a helyükön, ne legyenek köztük kócos szálacskák vagy szabálytalanul kiálló végek.
Most pedig áttekintjük azokat az alap sminkecseteket, melyeknek te is hasznát veheted.
Alapozóecset: Lapos, tömör, félkörben lekerekített formájú, közepes méretű ecset, mellyel a krémes vagy a folyékony állagú alapozót egyenletesen vihetjük fel és oszlathatjuk el a bőrön.
Korrektorecset: Lapos, szintén félkörben lekerekített, kisebb fejű ecset, mely a korrektor precíz felkenésére és elsatírozására alkalmas.
Púderecset: Közepes vagy nagy fejű, sűrű, puha, gömbölyített formájú ecset, mely a por- és a kőpúder felvitelére egyaránt alkalmas.
Pirosítóecset: Legömbölyített vagy ferde végű, közepes méretű ecset a pirosító egyenletes és megfelelőképpen árnyalt felviteléhez.
Szemöldökecset: Ferde végű, lapos, tömör, merevebb ecset, melynek segítségével szemhéjfestékkel vagy szemöldökfestékkel színezhetjük a szemöldököt.
Szemhéjecsetek:
– Lapos, lekerekített szemhéjecset: a műanyag, szivacsos applikátort helyettesíti, a szemhéjpúder egyenletes felvitelére szolgál.
– Satírozó ecset: tömör, lekerekített fejű ecset, mely a szemhéjfesték színeinek, árnyalatainak összesatírozására szolgál.
– Kontúrecset: kis fejű, lapos, ferde végű, merevebb ecset a szem éles kontúrozásához.
– Tusecset: vékony, hegyes végű ecset a tusvonal meghúzásához.
Rúzsecset: Lapos, vékonyított végű ecset, mely a rúzs felvitelére, eloszlatására, valamint a rúzs és a szájkontúr vonalának finom összedolgozására alkalmas.