Szépüljünk

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Tévhit, hogy sminkecsetre csak a profi sminkeseknek van szükségük. Az is hasznukat veheti, aki kizárólag saját magát sminkeli. Segítünk eligazodni.

A sminkecsetek használatához érdemes hozzászokni, hiszen ezekkel tényleg pontosabban, szebben és némi gyakorlat birtokában sokkal könnyebben készíthetjük el a sminkünket, mint a műanyag szivacsok, pálcikák, esetleg a csupasz ujjaink segítségével.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Ha sminkecsetet vásárolunk, lehetőleg minőségi terméket válasszunk, ami persze valamivel többe kerül, mint a gagyi változat, cserébe viszont megbízhatóan lehet vele dolgozni, és évekig, sőt akár évtizedekig kitart.
A legjobb, ha sminkes szakboltban szerezzük be az ecseteinket, hiszen ezekben az üzletekben optimális esetben eleve színvonalas termékeket találunk, illetve az eladók is felkészülten tudnak nekünk segíteni. Általában véve elmondható, hogy a legjobb sminkecsetek állati (elsősorban mókus-, nyest- vagy kecske-)
szőrből készülnek, de azok sem maradnak ki a mókából, akiknek a meggyőződésével ellenkezik, hogy bármit is használjanak, ami valaha egy élő állaté volt, hiszen léteznek már ezeket minőségben megközelítő, szintetikus szálból készült ecsetek is. Lényeges az is, hogy az ecset szálai egyenesen és stabilan álljanak a helyükön, ne legyenek köztük kócos szálacskák vagy szabálytalanul kiálló végek.

Most pedig áttekintjük azokat az alap sminkecseteket, melyeknek te is hasznát veheted.

Alapozóecset: Lapos, tömör, félkörben lekerekített formájú, közepes méretű ecset, mellyel a krémes vagy a folyékony állagú alapozót egyenletesen vihetjük fel és oszlathatjuk el a bőrön.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Korrektorecset: Lapos, szintén félkörben lekerekített, kisebb fejű ecset, mely a korrektor precíz felkenésére és elsatírozására alkalmas.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Púderecset: Közepes vagy nagy fejű, sűrű, puha, gömbölyített formájú ecset, mely a por- és a kőpúder felvitelére egyaránt alkalmas.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Pirosítóecset: Legömbölyített vagy ferde végű, közepes méretű ecset a pirosító egyenletes és megfelelőképpen árnyalt felviteléhez.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Szemöldökecset: Ferde végű, lapos, tömör, merevebb ecset, melynek segítségével szemhéjfestékkel vagy szemöldökfestékkel színezhetjük a szemöldököt.

Szemhéjecsetek:
Lapos, lekerekített szemhéjecset: a műanyag, szivacsos applikátort helyettesíti, a szemhéjpúder egyenletes felvitelére szolgál.
Satírozó ecset: tömör, lekerekített fejű ecset, mely a szemhéjfesték színeinek, árnyalatainak összesatírozására szolgál.
Kontúrecset: kis fejű, lapos, ferde végű, merevebb ecset a szem éles kontúrozásához.
Tusecset: vékony, hegyes végű ecset a tusvonal meghúzásához.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell

Rúzsecset: Lapos, vékonyított végű ecset, mely a rúzs felvitelére, eloszlatására, valamint a rúzs és a szájkontúr vonalának finom összedolgozására alkalmas.

Lapos, lekerekített, tömör – minden, amit a sminkecsetekről tudni kell


Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése