Szépüljünk

Te is lejárt kozmetikumot használsz?

Egy friss kutatás szerint a nők 66 százaléka használ lejárt kozmetikumokat, nem törődve azzal, hogy ez egészségügyi kockázatokat rejt. Te megnézted már a krémjeid címkéjét?

A brit Opinium Research által végzett felmérésben megkérdezett 3813 ember 49 százaléka egyáltalán nem ellenőrzi a kozmetikai termékeken a lejárati dátumot, harmaduk pedig olykor rápillant ugyan, de nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget. A válaszadók 15 százaléka állítólag azzal sincs igazából tisztában, hogy a kozmetikai termékek egyáltalán lejárnak.

„Az élelmiszereknek is van lejárati dátuma és az emberek nem gondolják meg kétszer, hogy kidobják-e a megsavanyodott tejet vagy a penészes kenyeret. Miért hiszik azt, hogy a kozmetikumokkal más a helyzet?” – tette fel a költői kérdést James Endersby, az Opinium Research ügyvezető igazgatója a Daily Expressnek adott nyilatkozatában. „A szépség időtlen, de a kozmetikai termékek sajnos nem azok” – tette hozzá.

Te is lejárt kozmetikumot használsz?

Dr. Chris Flower biológus-toxikológus a brit napilapban felhívta a figyelmet arra, hogy a lejárt kozmetikumok többek között bőrirritációt, vagy akár súlyos fertőzéseket is okozhatnak. A szakember szerint nem csupán a csomagoláson feltüntetett lejárati dátumot kell komolyan venni, hanem folyamatosan figyelni kell a kozmetikum szagát, színét és állagát is. Ha ezek közül bármelyik „gyanússá” válik, jobban tesszük, ha kidobjuk a terméket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése