Szépüljünk

A 40 év feletti modelleké a jövő

Szerinted hány éves korukban legszebbek a nők? Van hely a 40 év feletti modelleknek a kifutókon? Egy amerikai ügynökség szerint: igen.
A 40 év feletti modelleké a jövőAz egyik legismertebb „szenior” modellje Carmen Dell’Orefice, aki 79 éves kora ellenére még ma is aktív résztvevője a legnagyobb divatheteknek. Legutóbb a New York-i divathét bemutatóin láthattuk a félig magyar származású dívát.

Az amerikai Wilhelmina modellügynökség  modellversenyt indít, melyre kizárólag a 40. életévüket a döntő időpontjáig betöltő amerikai nők nevezhetnek.

A hölgyek egész alakos fotóval jelentkezhetnek, majd ez alapján hívják be őket az előválogatókra, melyekről aztán tízen kerülhetnek be a május 24-én megrendezendő döntőbe.

A verseny győztese és döntősei értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak és többen közülük modellszerződést is kapnak. Az ügynökség nem titkolt célja, hogy a versenyen felfedezett negyvenes modelleket bejuttassa a legnevesebb tervezők és divatházak kampányaiba és divatbemutatóira.  

A modellverseny kiötlői úgy látják, hogy egyre nagyobb az igény a divatvilágban a „szabályostól” eltérő, tehát például teltebb alkatú vagy épp idősebb modellekre, ezt a trendet pedig nekik is érdemes meglovagolniuk.

A párizsi divathét legszebb ruhái
A 40 év feletti modelleké a jövő

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése