Szépüljünk

Szemgyulladás vagy smink?

Trendi a pirossal húzott szem! Rihanna, Mary-Kate Olsen és a Dior-divatház is behódolt már az új irányzatnak.
Olvasnál még? Kattints a legfrissebb hírekért!

Tavasszal a kanárisárga szemsmink volt a legmenőbb, ami nem egy szokványos szín, a nyár sminkdivatjához képest azonban mégis szolidnak tűnik; mostanra ugyanis a piros tussal hangsúlyozott szem jött divatba – legalábbis a nemzetközi hírességek és modellek körében.

Bár több kozmetikai cég kínálatában is megjelent a piros szemfesték, az utcai divatig még nem ért el ez a trendhullám, ami persze nem feltétlenül baj. A témában született blogbejegyzések, kommentek tanúsága szerint a többség kifejezetten ijesztőnek tartja az ilyen szemfestést. „Úgy néz ki, mint egy kiadós szemgyulladás. Mintha véreznének a szemeid” – jegyezte meg egy hozzászóló. „Ha meg akarsz valakit ijeszteni, megfelel a célnak” – hangzik egy másik vélemény. 

Mary-Kate Olsen
Mary-Kate Olsen
Rihanna
Rihanna

Azoknak, akik mégis szeretnének megpróbálkozni vele, a sminkesek azt ajánlják, hogy vagy csak a felső, vagy csak az alsó szemhéjukra tegyék fel a festéket egészen vékony vonalban, és lehetőleg csak az esti-éjszakai órákban, mesterséges fénynél viseljék.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése