Bódi Sylvi kilencedik naptárát készítette el a héten, volt már pin-up girl, szado-mazo hercegnő és revütáncosnő is. Pózolt már lánnyal, fiúval, sőt a triót sem hagyta ki. A kilencedik naptárral viszont nagyot szeretett volna durrantani. Internetes oldalán toborzott kigyúrt és kellően exhibicionista fiúkat, akikből sármos Mr. Január vagy December válhat. Hosszas kutatómunka után sikerült megtalálni azokat, akik kellően szexin festenek latexben és a korbács sem áll rosszul a kezükben.
Frufru- és sminkigazítás – még több kép galériánkban! Fotó: Hernád Géza |
Mi a kétnapos fotózás második napjára vagyunk hivatalosak, egészen pontosan egy maszkos, korbácsos, kikötözős jelenetet vehetünk szemügyre részletesen. Az már az első percben kiderül, hogy a naptárfotózás valószínűleg nem rossz biznisz, ugyanis Budapest egyik legprofibb stúdiójában készülnek a képek. A milliókat érő lámpák azt engedik sejtetni, hogy ez a naptár köszönőviszonyban sincs Kiszel Tünde aktuális borzadályával. Sylvi és csapata profi, a gépezet látszatra olajozottan működik még annak ellenére is, hogy a frufru beigazítása és az átállás húszperces csúszást eredményez, amit a szervezők csupán annyival indokolnak, hogy “a művészek mindig csúsznak”. Erről persze vitatkozhatnánk, de ebben az esetben felesleges lenne firtatni, hogy egy lakkfűző felvételéhez, valamint egy króm székláb kellően fényesre polírozásához mennyire kell művésznek lenni.
A ránc az új trend?
Mi egy kép elkészítését nézhetjük végig, a naptár többi részéről túl sokat nem tudunk meg, néhány véletlenül meglátott kellékből és egy-két meglesett fotóból tudunk csak következtetni a végeredményre. Egy biztos, lesz szörfös pucér kép és retus nélküli hónap is. Kiderült ugyanis, hogy Sylvi harmincévesen büszkén vállalja a ráncait, így aztán igazodva a nemzetközi trendekhez bevállalt egy olyan képet is, amely a kötelező retuson kívül más ránctalanító eljárást nem kap. Ígérjük, hogy megkérdezzük a modellt húsz év múlva is, hogy áll a ráncaival…
Még több fotót találsz galériánkban! Fotó: Hernád Géza |
A publikum elé tárt fotó képi világát Lakatos Márk stylist elmondása alapján Madonna Human Nature című klipje ihlette. Annyi mindenesetre közös, hogy mindkettőben főszerepet kap a latex és a kötél. A meglehetősen lengén öltözött Sylvi és a lakkcuccban feszítő srácok láttán jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy egy „aligruhás” fotózásra miért is kell stylist. „Amikor pikáns, akár meztelen fotókat készítünk, fontos, hogy az egy-két kiegészítő, amit kiválasztunk, milyen. Itt ugyanis, szemben a divatfotókkal, nem a ruha a főszereplő, hanem a modell” – avat be minket Lakatos Márk, aki már hosszú évek óta stylingolja Sylvi naptárjait. Összeforrott csapatnak számítanak ők ketten, így Márk már azt a luxust is megengedte magának idén, hogy profi szakemberek segítségével ugyan, de ő készítse Sylvi naptárfotóit. A modell pedig utasításra mosolyog, szenved vagy éppen szendén pislog, megy itt minden, amit a fotós kér.
Autószerelők örömére…
Sylvi még azt is tűri, hogy mérnöki pontossággal kötözzék bele a dizájnos székbe, aztán négy lakkfecskés srác nyomuljon fölötte korbáccsal, macsétával vagy egyszerűen csak diszkrét álarcban. Persze csak akkor, ha a korbács előkerül, Márk ugyanis nagyjából tíz percen keresztül keresi az egyik srác, Sanyi különleges kellékét, amely a jelek szerint igen nagy becsben tartott, a „Hol a korbácsod, Sanyi?” kérdés hangoztatása legalábbis erre enged következtetni. Közben az is kiderül, hogy a fotózás az elmúlt tíz évet mutatja be képekben. Persze arra kíváncsiak lettünk volna, hogy a pikáns jelenet pontosan melyik évet szimbolizálja, de erre nem kaptunk választ. Az viszont szinte már biztos, hogy Sylvi meggondolta magát, és mégsem idén készíti el utolsó naptárát… Jó hír ez az összes autószerelőnek, akik dugattyúpucolás közben egyre gyorsuló szívveréssel nézegetik majd a dögös modell latexes-köteles képeit.