Szépüljünk

Nem adja vissza koronáját a címétől megfosztott szépségkirálynő

Teljesen igaza van, mi sem tennénk másképp a helyében.

A 18 éves May Myat Noe májusban nyerte meg a Miss Asia Pacific World szépségversenyt. A burmai lányt ez után a verseny szervezői arra akarták rávenni, hogy fogadja el a számára ajándékként felajánlott mellnagyobbító műtétet. A lány azonban nemet mondott a plasztikára. A szervezők emiatt megfosztották szépségkirálynői címétől.

“Azt hittük, még szebb lehet, ezért ahogy megérkezett, azonnal egy kórházba küldtük mellnagyobbító műtétre. Ez a mi felelősségünk. Ha az orra nem lenne elég szép, akkor talán azt operáltatnánk meg, ha akarja. Ha a melle, akkor a mellét”  fogalmazott egy közleményében David Kim, a verseny sajtófőnöke.

Nem adja vissza koronáját a címétől megfosztott szépségkirálynő

May Myat Noe úgy döntött, a bánásmód miatt nem hajlandó visszaadni 100 000 dollár értékű szépségkirálynői koronáját, egészen addig, míg a szervezők elnézést nem kérnek tőle. Maga a korona egyébként nem érdekli, sem az értéke, sem pedig a jelentése. Leszögezte: a történtek után már egyáltalán nem büszke arra, hogy egy ilyen szervezet versenyén győzedelmeskedett. Úgy érzi, nem csupán őt, hanem a hazáját is megalázták.

A szervezet képviselője azóta úgy nyilatkozott, hogy a lányt nem a visszautasított plasztikai műtét miatt fosztották meg a címétől, hanem azért, mert “becstelen és hálátlan” volt.

Hogy kinek van igaza, azt nem lehet teljes bizonyossággal eldönteni. Ám tudva azt, hogy ahogy  Magyarországon, úgy világ más tájain is bevett gyakorlatnak számít, hogy a már megválasztott szépségkirálynők is plasztikáztatnak, például a világversenyek előtt, erősen hajlunk arra, hogy a lánynak higgyünk. És ebben az esetben igazán tiszteletre méltó, hogy kiállt önmagáért, és nem volt hajlandó változtatni a testén, ha egyszer jó érzi magát úgy, ahogy van. Nem mellesleg valóban csodaszép lány, arányos, természetes alakkal, akiről a legkevésbé sem hiányzik két hatalmas szilikonmell. Ha a szervezők mindenáron telt keblű lányt akartak szépségkirálynőnek, miért nem választottak eleve olyat?

Forrás: Jezebel

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top