Gondoljunk csak a híres egyiptomi uralkodónőre, Kleopátrára, kinek ajkai pirosra festve, szemei erősen kihangsúlyozva, szemöldöke pedig szénnel volt kiemelve. Mindez a sírrajzokon is jól látható.
Idővel az erős smink használata feledésbe merült. A középkorban a nők fehérre púderezték magukat, ami egyfajta szimbólumként szolgált, törékenységet, vagyont valamint előkelőséget jelképezett. Ernyővel védekeztek a napsütés ellen, mert a barna bőrt az alsóbb társadalmi rétegekkel azonosították. Gyakori példa volt, hogy citrommal dörzsölték a bőrüket, hogy minél fehérebb legyen. És ez még egy finom praktika volt, mert egyesek olyan módszerektől sem riadtak vissza, mint a saját magukon való sebejtés, így a vérveszteség által még sápadtabbakká váltak…
A makulátlan hófehér bőr, nem csak ilyen módon követelt áldozatokat, ugyanis a púder alapja ólom, valamint arzén volt, ami úgy finoman szólva nem barátja az embernek.
A 13. században már megengedett volt némi pirosító használata, de ez is csak az arisztokraták számára. Azonban a katolikus egyház betiltotta a sminkelést, erkölcstelen dolognak számított szépítkezésnek ez a formája. Viszont a púder maradt.
A 16. században I. Erzsébet angol királynő ideje alatt újfent elterjedt a kissé hangsúlyosabb sminkelés, illetve a száj festése is. Ennek ellenére még mindig hódított a púderezés, Erzsébet királynő hírhedt volt gyönyörű fehér bőréről, melyet a fiatalság maszkjának nevezett.
Nem sokkal később a brit parlament betiltotta a sminket. 1770-et írtunk. Bárki, aki festette magát, nemcsak az emberek elítélésére számíthatott, hanem a törvényére is.
Ám ez az állapot sem állt fent sokáig, ugyanis az 1800-as években újra nagy népszerűségnek kezdhetett örvendeni a smink. Eleinte inkább csak színésznők viselték a színpadon, majd azon kívül is.
