A közvélekedés szerint a babavárás, azon belül is az első három hónap, illetve a szoptatás időszaka különválasztható a haj kezelése szempontjából.
Lafferton Annamária azonban más álláspontot képvisel.
„A fodrászati kémiai beavatkozások esetében egy kalap alá vehető a terhesség és a szoptatás teljes időszaka. Különbség csak a hajápolás módjában van a terhesség és a szoptatás idején, mivel mindkét időszakban más-más igénye van az anyuka szervezetének, így a hajának is.”
Festethet hajat a kismama?
A szakirodalom, a gyártók, és ennek alapján a közvélemény is azt sugallja, hogy a kismamáknak az első trimesztert követő időszakban szabad hajat festeniük ammóniamentes és egyéb „egészséges” hajfestékekkel. Általános vélekedés, hogy a veszélyes vegyületeket az elmúlt évtizedekben az uniós országokban mind betiltották, így a manapság kapható termékek nem tekinthetők egészségre káros hatásúnak. Azonban Lafferton Annamária ezzel nem ért egyet:
„A vendégeimnek soha nem érintek vegyszert a fejbőréhez terhesség, illetve szoptatás alatt. Vegyszer alatt értendő minden hajfesték, színező, a hajegyenesítéshez, göndörítéshez használt szer. Az a tapasztalatom, hogy általában a még minden káros anyagtól mentes termékként hirdetett szerek is tartalmaznak olyan adalékanyagokat, amelyeket várandósság idején érdemes kerülni.”
Egy lehetőség azért van a hajszín megtartására és az ősz hajszálak elfedésére terhesség és szoptatás alatt, ez pedig a melír. Ennél a technikánál megoldható, hogy a festék ne érintkezzen a fejbőrrel. A hajszálak fóliába kerülnek, ezáltal nem lélegez be vegyszergőzt az anyuka, és a fejbőrt sem éri káros anyag. A melír technika előnye az is, hogy teljesfestés-hatást is el lehet érni, igaz, kicsit hosszabb idő alatt, mint a hagyományos festés esetében. Az ápolt külsőről így nem kell lemondani.
Hajápolás babavárás idején
A terhesség alatt általában a legjobb
minőségű egy nő haja egész élete során. Normál esetben, a várandósság idején az addig bevált hajápolási szokásokon nem kell változtatni. A hajápolók közül azonban érdemes a paraben-mentes, kőolajszármazékokat nem tartalmazó termékeket választani.
Ilyenkor a kismama annyit tehet, hogy felkészíti a fejbőrét, illetve a szervezetét a szoptatás alatti hajhullásra. A terhesség vége felé ezért érdemes elkezdeni célzott vitaminkúrát, cinket, C-vitamint, kovaföldet szedni. A hajhullás ezzel valamelyest megelőzhető, illetve az anyuka meg tudja őrizni a haja eredeti minőségét.
Szoptatás kontra szép haj
Szülést követően fokozott hidratálást igényel a haj, melyet kívülről és belülről is lehet segíteni. A külső segítséget hajpakolások, hidratáló hatású ápolószerek adhatják, míg belülről az egyébként is javasolt fokozott vízfogyasztás tudja támogatni a hidratálás folyamatát.
A szoptatás alatt a
haj fokozott ápolásának igénye szöges ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy az újdonsült anyukáknak ilyenkor van a legkevesebb idejük magukkal foglalkozni.
„Olyan trükkökkel, hogy a hajápolás egyes szakaszait időben elosztjuk egy napon belül, megoldható, hogy a baba mellett mégis megkapja a megfelelő törődést a haj is” – tanácsolja Lafferton Annamária.
A kismamák gyakran tétováznak, vajon mi a legideálisabb frizura a szoptatás időszakában, de ilyenkor sem kell feltétlenül a rövid haj mellett dönteni. A rövid mellett a legkönnyebben
kezelhető hajviseletek az olyan hosszú frizurák is, melyeket lófarokba fogva viselhet a kismama. A legrosszabb választás az olyan félhosszú haj, amelyet még nem lehet összefogni.
Íme a legjobb olajos hajápolók, melyeket megtalálsz a a dm polcain, illetve a dm Online shop-ban:
A Langhaarmädchen Intense Repair hajregeneráló olaj kókusz- és buritiolajjal intenzíven ápolja, mégsem nehezíti el a hajat. Ezenkívül 230°C-ig óvja a hajat a meleg hajformázók káros hatásától, miközben bársonyos puhaságot és selymes fényt kölcsönöz neki. Könnyebb kifésülhetőséget biztosít, csökkenti a haj feltöltődését és a szálló hajat.

A Balea Professional Traum Locken hajápoló olaj vegán és szilikonmentes formulája tökéletesen definiált, természetesen csillogó és bársonyos loknikat biztosít. Öt értékes növényi olajjal (babasszu-, argán-, kókusz-, jojoba- és napraforgóolajjal) intenzíven ápolja és táplálja a hajat. Megköti a hajban a nedvességet, táplálja a száraz, töredezett hajrostokat és csökkenti a haj szöszösödését. Az eredmény: élettel teli, ragyogó és rugalmas tincsek.
A Balea Professional Plex Care hajolaj intenzív helyreállító technológiája belülről erősíti és ellenállóbbá teszi a sérült hajat. Segít regenerálni a hajszerkezet sérült részeit, ezáltal simább felszínt kölcsönöz neki. Hővédő formulája pedig 230°C-ig óvja a hajat a forró hajformázók káros hatásaitól.

Hajápoló olaj: Egészséges kinézetet és puha tapintást ad egészen a hajvégekig, miközben 230°C-ig óvja a hajformázó készülékek káros hatásától.
