Szépüljünk

Visszavágott a sminket alázóknak a fiatal nő

Sminkkel és smink nélkül is gyönyörűnek érzem magam – jelentette ki a fiatal nő, aki az internet sminkes kihívását gyalázóknak felelt.

A “Power of Makeup” kihívás lényege, hogy olyan szelfit posztoljunk, amin arcunk egyik felét vastag smink borítja, míg a másik maradjon természetesen, érintetlenül. Így ugyanannak az arcnak két oldala tudja megmutatni, mennyi átalakító erő rejlik a sminkelésben.

Visszavágott a sminket alázóknak a fiatal nő

A manikűrös Kelsie Swygart is részt vett a kihívásban, és ő azt sem mulasztotta el, hogy néhány szót intézzen a smink és a sminkelés gyalázóihoz. “Sminkkel és smink nélkül is gyönyörűnek érzem magam” – jelentette ki határozottan a lány. Azt is elmondta, hogy egyébként a hétköznapokban nem szokott olyan erős sminket festeni, mint amit a kép kedvéért rajzolt, de – és itt jön a lényeg – ha épp azt tenné, ahhoz sem lenne senkinek semmi köze.

Ha azt mondaná valaki, ‘túl sok’ vagy ‘túl erős’ – elmehetnek a francba! Ha mindennap ilyen drámai sminket akarnék viselni, az is csak rám tartozna, senki másra” – magyarázza Swygart. A posztja hihetetlenül népszerű lett, olyannyira, hogy a pozitív visszajelzések után egy új, sminktanácsokat adó Instagram-profilt is létrehozott.

Telegraph

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top