nlc.hu
Szépüljünk
Méretre szabott álmok – plasztikai trendek, 2017

Méretre szabott álmok – plasztikai trendek, 2017

A melleket érintő plasztikai műtétek továbbra is a legkeresettebbek a szépészeti beavatkozások közül, a tökéletes mellméret kialakítása azonban nem az egyetlen szempont a műtét megtervezésénél.

Anglia egyik vezető szépészeti orvosi központja, a The Plastic Surgery Group nemrég hozta nyilvánosságra, milyen tendenciák figyelhetők meg a plasztikai beavatkozások terén. J-Lo feneke, vagyis a Brazilian Butt Lift még mindig toplistás álom, a mellkorrekciós műtétek azonban megőrzik első helyüket.

Méretek és arányok

A mellimplantátumok esetén hosszú évekig a “minél nagyobb, annál jobb” volt a trend, mára ez már szerencsére lecsengett és helyettük inkább a természetes, arányos méretű és formájú keblek kialakítása a cél. A mellek mérete azonban nem az egyetlen dolog, ami elégedetlenségre adhat okot. Az angliai sebészeti központ szerint a mellbimbóudvar korrigálására vonatkozó műtétek száma határozott növekedést mutatott az elmúlt évben, és úgy látják, az érdeklődés idén sem hagy alább.

A mellbimbóudvar mérete ugyanis sokakat éppúgy zavarhat, mint a túl nagynak vagy túl kicsinek ítélt keblek. Az angliai páciensek úgy ítélték meg, hogy a mell legalább 50 százalékát elfoglaló területű mellbimbóudvar aránytalanul nagynak számít, ami egyáltalán nem adja meg a vágyott, vonzó összképet. Ideálisabbnak tartották azt, ha a mellbimbóudvar mindössze a mellek 25-30 százalékát teszik ki.

Dr. Pataki Gergely plasztikai sebész szerint az ideális mellnél a bimbón áthúzott sík (a mell meridiánja) felett a mell 45 százaléka, alatta 55 százaléka helyezkedik el, a mellbimbó felfelé 20 fokos szöget zár be a meridiánnal, kifelé 5 fokban tér el. Ennek az elérésével vagy ehhez közeli arányokkal mondjuk valakinek a mellére általában, hogy szép.

Kate Hudson a mellplasztika előtt és után (Fotó: Profimedia)
Kate Hudson a mellplasztika előtt és után (Fotó: Profimedia)

Dr. László Gyula, az Aesthetica Orvosi Központ plasztikai sebésze szerint fontos tudni, hogy mellbimbóudvar korrekciót általában önálló műtétként nem, csak implantátum behelyezéssel vagy mellfelvarrás kíséretében végeznek, hiszen a bimbóudvar kitágulása, lazasága, szélesedése a mell megereszkedésével vagy lazaságával jár együtt. “Tapasztalatunk szerint sokkal keresettebbek az úgynevezett kombinált műtétek, melyek során nem csak a bimbóudvart, hanem az emlő formáját is tökéletesítjük, pl. mellfelvarrással, implantátum behelyezéssel.”

Hasonlóan vélekedik Pataki Gergely is, aki megjegyezte, “önmagában a bimbókicsinyítő műtétek száma kevés. A befelé forduló bimbó kiemelését hazánkban is egyre többen kérik, azonban a bimbó kiemelését sokszor nem kell külön megtenni, mert egy jól választott anatómiai formájú implantátum, mellfelvarrás vagy a két eljárás kombinációja megoldja a problémát.”

Testünk és részletei

Pataki doktortól azt is megtudtuk, az elmúlt évekhez képest még mindig emelkedik a plasztikai beavatkozások száma, az ezredfordulón rögzített adatokhoz hasonlítva például duplázódás figyelhető meg e területen. “Egyre többféle felvarrás, azaz “lifting” jellegű műtétet végzünk. Korábban leginkább csak az arcot érintő szövetfelvarrásra korlátozódtak a beavatkozások, az elmúlt évtizedben azonban nagyot nőtt a mellfelvarrások, a fenékfelvarrások, de például az elhízás utáni fogyást követő testkontúrformáló műtét keretein belül a felkarfelvarrások száma is.”

A plasztikai műtétektől különválasztandó terület a szépészeti kezeléseké. László Gyula tapasztalatai alapján az orvosesztétikai eljárásokat tekintve a lézeres és injektábilis kezelések is rutinszerűen működnek Magyarországon. “Sajnos az a tapasztalatunk, hogy ezeknek máig negatív médiavisszhangja van, pedig a külvilág csak annyit érzékel belőle, hogy a kezelésen átesett ismerős “kisimult, kipihent”. A cél pedig mindig a természetes megjelenés.”

Meg Ryan a túlzásba vitt botox élő példája (Fotó: Profimedia)
Azért nem minden sztár tudja hol a határ. Meg Ryan vonásai lassan eltűnnek a botoxtól. (Fotó: Profimedia)

A botoxos, vagyis Botulinum toxinos ránckezelések népszerűségével Pataki doktor is egyetért: “A  kezelésért tavaly majdnem 7 millióan fordultak csak az USA-ban plasztikai sebészhez, feltöltőanyagot két és fél millióan kértek. A kémiai hámlasztás, a lézeres szőrtelenítés és a mikrodermabrázió a lista többi előkelő helyén áll. Nem véletlen: a jól elvégzett beavatkozások javítják a páciens megjelenését és életminőségét.”

Ki, mit, mikor?

Tendencia figyelhető meg abban is, hogy különböző életkorban mely beavatkozások a keresettebbek. A fiatal, 20-30 éves korosztály a mellnagyobbítás mellett az orr- és fülplasztikai műtétek iránt érdeklődik, majd a gyermekvállalást követően részben módosulnak az igények. A várandósság és a szoptatás során minden nőnek megváltozik a teste – kinek nagyobb, kinek kisebb mértékben. Míg egy változás önmagában nem jelent sem rosszat sem jót, és fontos, hogy mindenki elfogadja önmagát, az sem megvetendő nézet, ha valaki szeretné visszakapni “régi énjét”. Az étrendbeli változtatásokkal és sportolással rengeteget tehetünk ennek érdekében, igény esetén pedig segítséget nyújthatnak a szépészeti és plasztikai beavatkozások is. Idősebb korban ismét változnak az igények, a szemhéj- és arcplasztikák iránti érdeklődés jóval nagyobb, mint a fiatal korosztály körében.

Az emlőket érintő műtétek esetén javasolt kivárni azt az életkort, amikor már úgy döntünk, nem vállalunk több gyermeket. Ha mégis ezt megelőzően fekszünk kés alá, nagyon körültekintően alakítsuk ki orvosunkkal a konkrét beavatkozást. Mint arra László doktor is rámutatott, amennyiben mellfelvarrás vagy mellnagyobbítás során a bimbóudvart körbemetszik, csak egy körkörös heg marad, ilyenkor azonban sérülhet az állomány. Ha a bimbóudvar korrekciója a szerkezeti deformitás korrekciójával jár együtt, az állomány szintén sérül, és nem ígérhető meg, hogy nem történik olyan hegesedés, ami a szoptatást nem befolyásolja, hiszen itt is előfordulhat, hogy körkörös heget kell képezni. “Sima mellnagyobbításnál nem sérül az állomány, mert a mell alatti redőben helyezzük be az implantátumot. Az esetek nagy részében a fordított T alakú heggel történő felvarrás történik, így a szoptatás nem akadályozott. Akkor van esély a szoptatás akadályára, ha a bimbó felől helyezünk be implantátumot, itt történik valamilyen átalakítás.” László doktor hozzátette, magának a mellbimbónak a korrekciója szinte mindig nagymértékben akadálya lehet a szoptatásnak. Szoptatás előtt nagyon nem ajánlott. A befelé forduló bimbó korrekciója és a bimbó kisebbítése is technikailag majd minden esetben olyan műtéti megoldással jár, hogy akár teljes mértékben kizárják a szoptatás későbbi lehetőségét, mert a tejcsatornák hegesednek.

Jennifer Lopez és a brazilian butt lift (Fotó: Profimedia)
Jennifer Lopez és a brazilian butt lift (Fotó: Profimedia)

A plasztikai műtétek témakörével általában kéz a kézben jár önmagunk elfogadásának boncolgatása. A miértek és a hogyanok, a külső hatások és a belső érzések. Hogy mi számít jó döntésnek, arra nincs egyetlen helyes válasz. Úgy gondolom, a kulcsa ennek is a mértékletesség és önismeret, amelyek segítségével megteremthetjük a külsőnk és belsőnk közötti természetes összhangot. Ahogyan mindenkinek joga van elfogadni magát olyannak, amilyen, anélkül, hogy idegenek megjegyzéseket tennének rá, épp úgy ahhoz is joga van bárkinek, hogy igénybe vegyen szépészeti szolgáltatásokat, ha szükségét érzi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top