Szakítani sosem könnyű (bár ki tudja), ez látszik egy Reddit-felhasználó, egy bizonyos MastrrBasser tettéből is. A férfi sokáig a Planet Fitness tagságát élvezte, ám nemrég másik államba költözött, így kénytelen volt otthagyni szeretett konditermét. Ahogy sok edzőteremből, úgy a Planet Fitnessből sem olyan könnyű kilépni bizonyos szerződések miatt. A férfi szerint nem engedték neki, hogy telefonon mondja le tagságát, hanem hivatalos levél írására szólították fel. Így született az alábbi, „szívszaggató szakítólevél”.
„Nagy megbánással és nehéz szívvel írom ezt a levelet, de őszintén elköteleztem magam szándékom felől. Bizonyos események miatt az életem most máshol folytatódik. Ennek a levélnek az a célja, hogy megszüntessem a kapcsolatot a Planet Fitness-szel. Tudom, hogy tartózkodó voltam, ez azért van, mert megváltoztam.
Most más igényeim vannak, te pedig, az igazat megvallva, egyáltalán nem változtál meg. Még mindig az a nagyszerű, lila és sárga színű épület vagy, ami voltál. Nem akarlak megváltoztatni, és fáj, ha arra gondolok, hogy egyszer egyek voltunk, de most külön és különböző helyeken létezünk.
Nem akarom, hogy féltékeny légy, vagy elítélj a döntésem miatt. Ez nem az a Planet Fitness, amit ismerek és szeretek. Még mindig szeretlek, de inkább mint egy barátot. Még mindig szeretettel gondolok rád és az együtt töltött időre. Mindazonáltal minden jó dolog véget ér egyszer. Maradj olyan, amilyen vagy.”