Szépüljünk

Trollok tették tönkre az négygyermekes anyuka posztját, amelyben megmutatta a terhességi csíkjait

A 23 éves anyuka végre elfogadta a megváltozott alakját, ám a rosszindulatú kommentelőktől továbbra sincs biztonságban.

Doreen Ching két évvel ezelőtt négyes ikreknek adott életet. Az akkor mindössze 21 éves lány nehezen fogadta el, hogy a teste a szülés után már sosem lesz ugyanolyan, mint azelőtt: a hasán ugyanis nyomot hagyott a négy csöppség, látványos terhességi csíkok formájában.

A 23 éves anyuka a szülés után a hasára nézve azonnal elsírta magát, mára azonban sikerült elfogadnia a testét. Hogy másokat is erre inspiráljon, megosztott egy fotót a hasáról, a posztot pedig azonnal felkapta az internet: több, mint 12 ezren osztották meg és 23 ezren lájkolták. Sokan nevezik bátornak és gyönyörűnek, amit a malajziai anyuka tett, ám kiábrándító módon rengeteg negatív kritika is éri.

„Sokan azt mondják, gusztustalanul nézek ki, és hányingerük van, ha rám néznek – meséli Doreen. – Sok férfi írta, hogy a nő hibája, azért mert túl sok gyereket akart.” Az anyuka próbálja figyelmen kívül hagyni a trollokat, és azt üzeni, legyenek több tisztelettel a nők és az édesanyák iránt.

the Sun

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top