nlc.hu
Szépüljünk
65 kilót adott le, miután meglátta az esküvői fotóit

65 kilót adott le, miután meglátta az esküvői fotóit

Óriási csalódást okoztak neki a nagy napon készült képek. Mára azonban boldogabb, mint valaha.

Testsúlyának csaknem felét leadta egy 28 éves amerikai nő, miután elégedetlen volt az esküvői fotóival. Eden Sanboeuf 138 kilogrammot nyomott, amikor 2014 novemberében kimondta a boldogító igent. Élete álma vált valóra, amikor egybekelt a szerelmével, ugyanakkor óriási csalódást okoztak neki a nagy napon készült fényképek.

A fiatal lány ezt jelnek vette, és úgy döntött, megváltoztatja addigi életmódját, egészségesebb ételeket fog enni. Azóta 3 és fél év telt el, és Eden 65 kilogrammot fogyott. Elmondása szerint a hihetetlen átalakulást annak köszönheti, hogy feladta a gyorsételeket és az édességet.

Eden a minap felpróbálta az esküvői ruháját. Nagyjából arra számított, hogy a ruha egy kicsit bő lesz, ezért aztán egyenesen sokkolta, amikor meglátta, hogy ma már kétszer is beleférne. „Néha még mindig úgy érzem magam, mint az a 138 kilós lány, hiába adtam le annyit – de az ilyen pillanatok miatt nagyon büszke vagyok, hogy ilyen sikerrel jártam” – mondta a lány.

„Annyira hozzá voltam szokva, hogy én vagyok a kövér lány, hogy egyáltalán nem aggódtam a súlyom miatt az esküvő előtt. Csak az érdekelt, hogy minden rendben menjen a nagy napon” – nyilatkozta. Az esküvőn mégsem érezte jól magát. Büszkeségből a kelleténél még kisebb is volt a ruhája, ezért alig tudott lélegezni. Amikor pedig kézhez kapta a fotókat, már nem tudta leplezni csalódottságát. „Elvileg ez volt az életem legszebb napja, de a fotókat látva én nem éreztem annak” – mondta.

Edennek azért sem volt könnyű dolga a fogyással, mert 2015 októberében teherbe esett, 12 hetesen pedig kiderült, hogy a fiuknak súlyos fejlődési rendellenessége van. A fiú végül halva született.

„A fiam halála után úgy éreztem, nagyon könnyen vissza tudnék állni a korábbi életmódomra. Hogy ételekkel nyugtassam meg magam” – mondta, végül azonban éppen halott fia emléke miatt nem tudta ezt megtenni. Élete legrosszabb élménye így csak tovább ösztönözte Edent, hogy változtasson az életén. 2017 februárjában pedig egészséges kisfiúnak adott életet. Azóta minden idejét fiának szenteli – még az edzésekre is együtt járnak.

(Yahoo7 Be)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top