nlc.hu
Szépüljünk
Azt írták a lánynak, ölje meg magát a külseje miatt

Azt írták a lánynak, ölje meg magát a külseje miatt

Bár a duci lány gyerekkorától kezdve hozzászokott a bántásokhoz, egy gyűlölködő komment után betelt nála a pohár.

„Ha így néznék ki, megölném magam” – ez volt az a komment, mely Nabela Noor beauty bloggert annak a videónak az elkészítésére inspirálta, mely aztán megváltoztatta az életét.

Nabela Noor (Instagram)

A plus size lány hozzá volt szokva a gonosz beszólásokhoz, alkata miatt gyerekkorától kezdve rengeteget bántották a saját rokonai és az iskolatársai is, amikor pedig influencerként a nyilvánosság elé lépett, jócskán kapott negatív hozzászólásokat. A fenti megjegyzés azonban az utolsó csepp volt a pohárban.

„Az, hogy egy másik emberi lény azt mondta nekem, hogy ha úgy nézne ki, mint én, az annyira megrémítené, hogy inkább a nemlétet választaná? Ez új volt. És megdöbbentő” – mesélte Noor.

A lány 2017 utolsó napján posztolta azt a videót, melyben az arcára írta azokat a jelzőket, melyekkel a leggyakrabban illetik, aztán… 

„Tudtam, hogy direkt a gyűlölőimhez kell szólnom. A tudtukra kell adnom, hogy nem az ő szavaik határoznak meg. Én határozom meg magam” – fogalmazott.

A videó hatalmasat tarolt a közösségi oldalakon és rengeteg pozitív visszajelzést kapott. Ez megerősítette Noort abban, hogy a pozitív testkép üzenetét kell terjesztenie. A lányra ráadásul több neves márka is felfigyelt, akik örömmel dolgoznak vele.

Bár továbbra is kap negatív kommenteket, ma már erős és magabiztos, nem marad csendben és kiáll a gyűlölködők ellen.

via

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top