nlc.hu
Szépüljünk
Julia Roberts megmagyarázta a hónaljkutya-villantást

Julia Roberts megmagyarázta a hónaljkutya-villantást

19 évet kellett várnunk a magyarázatra, de végre megkaptuk.

Julia Roberts hónaljkutya-villantása a Sztárom a párom 1999-es, londoni bemutatóján, minden idők egyik legemlékezetesebb vörösszőnyeges pillanata volt. Az azóta eltelt közel 19 évben azonban nem derült ki, hogy volt-e, és ha igen, mi volt a célja, üzenete annak, hogy a világsztár szőrös hónaljjal jelent meg a premieren. A magyarázatra egészen mostanáig kellett várnunk.

Julia Roberts a Sztárom a párom londoni premierjén (Fred Duval/FilmMagic)

A színésznő a minap Busy Philipps új, beszélgetős műsorában árulta el, hogy az egész tulajdonképpen egy „baleset” következménye volt csupán.

„Nem igazán számoltam a ruha hosszával, illetve az integetéssel és azzal, hogy ez a két dolog együtt személyes dolgokat fed fel rólam” – fogalmazott Robers, eloszlatva azokat a feltételezéseket, miszerint hónaljszőrének mutogatása egyfajta feminista megnyilvánulás vagy a szépséggel kapcsolatos elvárásokkal szembeni lázadás lett volna.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top