Szakítás lesz a vége, ha ezt csinálod a pároddal
Minden nap dohányzott, imádta az édességeket, 122 évig élt: a világ legidősebb nőjének ez volt a titka
Otthonom a Föld egyik legészakibb pontja: élet a farkasordító hidegen és sötétségen túl
Ezekkel a csokicsodákkal nem fogsz mellélőni karácsonykor!
83 évvel ezelőtt tért át a jobb oldali közlekedésre Magyarország: ezért volt szükséges és így zajlott a váltás
Nem ciki már most karácsonyi lázban égni, sőt! A pszichológusok szerint pozitívumokkal járhat
Elmennél ebből az országból? De hova? – Íme a nagy külföldre költözési kisokos
„Kevés a lehetőség hibázni” – Megmászta a Mont Blanc-t, majd azzal a lendülettel le is siklóernyőzött onnan a lelkes para-alpinista
Osváth Zsoltot megtépázta az elmúlt időszak, de sosem adja fel: „Jelen pillanatban a testem edzettebb, mint a lelkem”
Ezekben a szellemjárta otthonokban akkor sem töltenél el egy éjszakát, ha fizetnének érte
Közösen a cél felé: a maratonra való felkészülés megerősítette a párkapcsolatunkat
Ne hajszold az álmaidat, vonzd be őket ezzel a technikával!
Nosztalgiázni jó! Hatalmas ereje van a megörökített pillanatok felidézésének
Sváby Andrást meghatotta új műsorának forgatása: „Bár próbálom leplezni, de érzékeny vagyok és nagy lelkem van”
„Az anyósom a gyerekeimet kevésbé szereti a többi unokájánál” – Mit tegyünk ha felütötte a fejét a kedvenc gyerek szindrómája?
Tényleg gyorsabban öregszik a Z-generáció, mint az elődeik?
Fillérekből lehet saját edzőtermünk az otthonunkban
Hierarchikus csókból testvércsók, majd pukedlizés és heves smár – így lett a csók az egyik legjobb kifejezőeszköz
„Ha a vendég mosolyog, én is boldog vagyok” – Fáradhatatlanul szórakoztat a tunéziai animátor
Ócska bűvésztrükkel próbáltak lehúzni a vakáción – és szó nélkül bedőltem neki
Hamarosan elmossa a víz a föld színéről ezt a Csendes-óceáni szigetországot
Színek, amelyek javítják a közérzeted: íme, milyen árnyalatokat válassz otthonra
Sisi tragikus halála: megható sorokkal fejezték ki részvétüket a világ uralkodói