Kiderült: Zelenszkijt választotta Sean Penn a harmadik Oscar-díja helyett
„Cindy, én ehhez túl szegény vagyok.” Csúnyán ekézik a 90-es évek szupermodelljét a reggeli rutinja miatt: 2 és fél órát vesz igénybe a felkészülése
Egy anya levágta 35 centis haját, hogy parókát készíttessen hároméves, alopeciás kislányának – a kicsi reakciója mindenkit meghatott
Március 15-i programok: huszárok, kézműveskedés és különleges filmvetítés vár
Majdnem 50 kilótól szabadult meg Bridget Fonda: erről most fotók is készültek
„Drágának néz ki” – Ez a 22 ezer forintos menyasszonyi ruha többezer ötcsillagos értékelést kapott
A pszichológia szerint a hatvanas–hetvenes években felnőtt generációk nem azért lettek kemények, mert ezt választották. Inkább azért, mert egy olyan világban nőttek fel, ahol a hibáknak azonnali következményei voltak – védőháló és magyarázat nélkül. Mire tizenkét évesek lettek, megtanulták, hogy senki sem fog értük jönni, senki sem menti meg őket. Ez a felismerés olyan mélyen beleégett az idegrendszerükbe, hogy még hatvan évvel később sem tudnak segítséget kérni — akkor sem, amikor már fuldokolnak
Putyinra rátört a köhögésroham egy videóban: most a fél világ találgatja, haldoklik-e
„Kanos vagyok” – mondta a részeg easyJet utas, majd molesztálni kezdett egy kislányt
„A családom nem oltásellenes” – Dr. Novák Hunor szerint az oltásellenességgel politizáló testvére, Novák Előd és Dúró Dóra gyerekei be lettek oltva – FRISSÍTVE!
Kevesen tudják, mi dönti el a húsvét dátumát – ezért esik 2026-ban április elejére
A menhelyek megteltek: étel és víz nélkül hagyják hátra kutyáikat és macskáikat a Dubajból menekülő külföldiek
„Nem tudok betelni vele” – Rabul ejtette a Netflix nézőit az új, nyolcrészes erotikus dráma
A világ legkisebb lakott szigetén csak egy ház, egy fa és két kerti szék található
Csak fél órára hagyta magára a totyogó kislányát az édesapjával: megdöbbent az anyuka, mire érkezett haza
Este hat után már ne egyél gyümölcsöt? Ezért nem mindig jó ötlet az esti gyümölcsfogyasztás
„Hihetetlen, de igaz”: végre rájöttek az emberek, mire való a lyuk a serpenyő nyelén
A pszichológia szerint így formálják a gyerekkori élmények a felnőtt személyiségedet és viselkedésedet
Mozifilm készült Magyar Péterről: már előzetes is van hozzá
Plüssmackót vásárolt a charity shopban: emberi hamvakat talált benne
Egy bántalmazott bébimajom miatt lőtt ki az IKEA forgalma
A META azt szeretné, hogy halálod után is posztolj a Facebookon – Van is rá megoldása
Add ezt hozzá a virsli főzővizéhez: csodás lesz az eredmény