A magány tabutéma. Nem szeretünk róla beszélni, és persze megélni sem szeretjük. Pláne akkor nem, ha nap mint nap ott van mellettünk valaki, mégis olyan, mintha két külön kis szigeten élnénk, és időnként egy-egy kardinális fontosságú információt – mint hogy kész a vacsora vagy kezdődik a meccs – átkiabálnánk egymásnak.
Egy Amerikában végzett felmérésből kiderült, hogy sokan szégyenletes titokként kezelik belső magányukat, amelynek árnyékával időnként minden negyedik nő és minden hatodik férfi küzdelmet folytat. De míg manapság nehéz elfogadni a létezését, néhány száz éve még nem tartották akkora drámának a magányosságot: az alkotóerő forrását, az önismeret útját, az Istennel való együttlétet látták benne.
Hajlam kérdése?
Szakemberek szerint akadnak olyan lelkialkattal rendelkező emberek, akik belül mindig magányosnak érzik magukat. Ilyenek például azok a felnőttek, akik gyerekként agyon voltak szeretve, és később a párjuktól várják el szerelmi éhségük csillapítását. Ha nem kapják meg, nagyon csalódottak, levertek vagy éppen követelőzőek lesznek.
Szintén belső magányossággal küzdhet egy rideg érzelmi környezetben nevelkedett gyerek is, akinek felnőttként igen nehéz lesz majd szeretetet adni, és valószínűleg a szüleihez hasonló, érzelmileg rideg társhoz fog kötődni. Aki gyerekkorában a szüleitől nem tanult meg „jól szeretni”, az felnőttként nehezebben boldogul majd érzelmi helyzetekben, hiszen a szeretet is egy tanult viselkedés.
Ha tehát gyermekkorban nem tapasztaltuk meg a szüleink által biztosított „tégely” biztonságát, felnőttként nem akarunk majd egyedül lenni, mert az önmagunkkal levés – ami nagyon hasonlatos az egyedül maradáshoz – nem okoz majd sok örömet. Eljöhet az a pont, amikor már annyira lefoglal a saját magányosságunk, hogy egyre másokat okolunk azért, hogy nem adják meg nekünk azt, amitől jobban éreznénk magunkat. Biztos, hogy a párunknak kellene szórakoztatnia minket? Ha tartalmasan töltjük el az önmagunkra szánt időt, a közös időbe is nagyobb lelkesedéssel fektetünk majd energiát. Ellenben ha magunkkal sem tudunk mit kezdeni, és minden szinten elégedetlenné válunk, hamarosan annyira elszigetelődünk a saját világunkban, hogy nem csoda, ha oda nem szívesen kopogtatnak mások.
Miért múlik el az összetartozás érzése?
A szerelem nem állandó, hanem szakaszosan van jelen az életünkben. Amikor éppen „üresjáratban” vagyunk, nagyobb az esélye annak, hogy ránk tör a magányérzet. És még az sem igaz, hogy mindig újabb és újabb alanyra van szükségünk a szerelem megéléséhez. Gondoljunk csak azokra, akik számtalanszor szakítanak, majd találnak egymásra újra, netán egy válást követően ismét szerelemre lobbannak, és megint összeházasodnak.
Sok kapcsolat azért szakad meg, mert a benne élők nem viselik el, hogy a lángoló szerelem bizony már a múlté. Esélyt sem adnak arra, hogy az adott kapcsolatban újra beköszöntsön, lemondanak róla, és az újrakezdés ígéretét egy új szerelembe esésben látják, amelyért addigi életüket is hajlandóak feladni. Csak hogy ez az érzés sem lesz örökké konzerválható…
Míg a hullámzó érzéseket más helyzetekben jobban toleráljuk, a mulandó szerelemmel szemben nincs bocsánat. De sokáig élhetünk valaki mellett, ha tudatosítjuk, hogy a párunk nélkül nem lennénk azok, amik vagyunk. A kérdés az, hogy azok akarunk-e maradni?
| Egy topikból… |
|
„…a páros magány borzasztó, pokoli. Még akkor is, ha szeretitek egymást, csak mindketten másként, mert nem vagytok egy hullámhosszon. Beteggé tehet, elsősorban lelkileg, és ha nem változtatsz, akkor testileg is megteremtődhet. Az egyedüllét nem magány, és előfeltétele annak, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, valamint esélyt kapjunk arra, hogy jó kapcsolatra találjunk.” „Az senkinek sem jutott még az eszébe, hogy a magányba önszántából vonul? |
Ne félj a változástól!
• Ha úgy érzed, párod olyannyira nem törődik veled, hogy azt már önbizalmad is megsínylette, sőt meg vagy róla győződve, hogy nincs olyan férfi a világon, aki téged akarna, próbálj meg fejben egy nagyot lépni a kapcsolatotoktól, és pergesd végig külső szemlélőként, hogyan jutottatok idáig. Mi lett az egykor sugárzó, életvidám lányból? Nem valószínű, hogy egy olyan pasi mellett kell maradnod, akinek soha nincs egy kedves szava. Gondolj arra, hogy ha valaki más lenne melletted, más lenne az életed is.
• Ne dőlj hátra, és ne füstölögj, ha a párod szemlátomást leeresztett, és nem töri kezét-lábát, hogy felpezsdítse a kapcsolatotokat. Rukkolj elő te ötletekkel: mozduljatok ki, menjetek el kirándulni, hívjátok meg a barátaitokat, vagy ha tehetitek – akármilyen elcsépelten is hangzik, akkor is beválik –, utazzatok el egy hétvégére valahová. Ha megkeseredve várod, hogy észbe kapjon, se önmagadnak, se neki nem leszel képes adni.
• Képesek vagyunk arra, hogy újjászülessünk a szavakon keresztül. Vagyis ha ki tudod beszélni magadból a „magányt”, másképp láthatod az egész világot.
• Fontos, hogy elfogadd és szeresd azt a nőt, aki a kedvesed mellett vagy, és ne kifelé, másoknak akarj megfelelni, hiszen a legfontosabb az önmagadhoz való hűség.
• Légy őszinte! Ha valami bánt, ne hurcold magadban, mondd el a kedvesednek, mi az, ami zavar. Ne félj attól, hogy nem tudja majd feldolgozni, amit hall, mert csak nyílt kártyákkal játszva fejlődhet a kapcsolatotok!
• Ha valóban ő az igazi, akkor ennek kölcsönösségen kell alapulnia, vagyis te is olyan fontos vagy számára, mint amennyire ő neked. Ezt érezned kell, ahogy neki is. A nehézségek csak erősíthetik kapcsolatotokat, ha viszont a problémák hatására inkább eltávolodnátok, érzelmeitek pedig kihűlnének, úgy ez az jelenti, hogy tovább kell keresgélnetek.
Tippünk: próbáld ki Te is Párkereső szolgáltatásunkat. Klikk ide! »
