Mint sok korábbi témának, ennek a cikknek az ötletét is az élet sodorta elém. Egy barátnőm nemrégiben megismerkedett a virtuális szerelemhajszoldában egy szimpatikus fiúval. Ahogy sorolta a srác ismérveit (mint kedves, érdeklődő, intelligens, jóképű, szórakoztató stb.), arra gondoltam, hogy sok hónapnyi keresgélés után végre megtalálta a férfit, akit keresett. És akkor jött az a minden romantikus képzetemet felülíró mondat: „Viszont képzeld, hagyta, hogy kifizessem a részemet a cukrászdában. Annyira kiábrándító volt! Ha a következő randin is ilyen fukar lesz, az lesz az utolsó…”
Nos, ekkor ütött szöget a fejembe a gondolat, hogy vajon tényleg mindent eldöntő szempont-e egy férfi nagyvonalúsága. Egyetlen mentséget azért rögtön találtam a távolról szimpatikus ifjúnak, ami – az én olvasatomban – teljesen érthető indítéka lett volna annak, miért is hagyta, hogy barátosném állja a sütijét. „Biztos, hogy még akar randizni veled?” – szegeztem neki a kegyetlen kérdést, merthogy csak ezt a megoldást tudtam elképzelni, vagyis azt, hogy a fiúnak esze ágában sincs invesztálni egy olyan ügybe, amelynek nem látja a jövőjét. Hiszen miért kockáztatná a renoméját, ha ismét találkozni szeretne a lánnyal?
Jelentem, volt második randevú, emberünk átment a „vizsgán”, és azóta is boldogan élnek.
Randevú mint befektetés
Tény, ami tény, egy nőnek jólesik, ha a férfi nem csípőből a sarki fagyizót javasolja, hanem egy olyan helyre viszi, ahol már a helynek is rabul ejtő atmoszférája van. Ez esetben biztosra lehet venni, hogy vagy nagyon ért a nők nyelvén, vagy/és nagyon a kedvünkbe szeretne járni. Ezzel szemben a zajos gyorséttermi randi inkább afféle tucatmegoldás érzetét kelti.
A „hova menjünk?” típusú téblábolást általában a felkészületlenség okozza, bár sokan esküsznek a spontaneitásra, így ettől még nem feltétlenül megy veszendőbe a jelentőségteljes első találkozó. A helyszínek, a kávék, a sütik, az ebédek és a vacsorák mennyisége és milyensége amúgy is mellékes, ha két ember nem tud egymásra kapcsolódni, nem jön létre valamiféle közös „áramkör”.
Ha a jelen szempontjait nézzük, mindkét fél elvárásai érthetőek. A nők szeretnék, ha nőként kezelnék őket, a férfiak pedig azt, ha nem bankautomataként néznének rájuk. Erre jó példa Balázs esete is, aki hosszú idő után végre randira invitálta a bombázó új kolléganőt. Egyetlen „aprócska” probléma adódott csupán, mert a lány a belváros egyik legdrágább éttermét javasolta helyszínül. A fiú belement, végtében is megengedhette magának, de azért bármennyire is jó hangulatban telt a vacsora, ott motoszkált a fejében, hogy őt most kihasználják. Így hát találkozásunk időpontjában, az első és második randi között ekképpen nyilatkozott: „Azóta nem hívtam fel, most tesztelem. Ha megint valami elit kócerájt javasol, akkor nem ő az én emberem, illetve asszonyom. Nem szeretem, ha egy nő csak a pénzre utazik. Ne azért vonzódjon hozzám, mert drága autóval járok.”
Balázs és a bombázó a második randin még csak túllendültek valahogy, de a lány anyagiassága nem sokkal később tönkretette a bimbózó kapcsolatot. Tanulság? Akármilyen jól szituált is a fiú, nem illendő szemérmetlenül nyíltan arra adjusztálni, hogy minél több pénzt költsön. Különösen azok a férfiak allergiásak erre, akik sokszor szembesültek ezzel a jelenséggel. Ők azok, akik később talán még azon is elgondolkodnak, elővegyék-e a tárcájukat, mert rossz tapasztalataik azt a képzetet alakították ki bennük, hogy minden nő csak a pénzükre utazik.
Ami nem vitatható, hogy valamilyen szinten minden randevú befektetés. Időt, energiát forgatunk bele. No és pénzt is, hiszen az is pénz, ha a fontos találka előtt fodrászhoz, kozmetikushoz rohanunk, vagy veszünk egy új topot a férfiú elkápráztatása érdekében. Pénzbe kerül a buszjegy, a benzin, a kávé, a narancslé, a mozi vagy a múzeum, és nem tudhatjuk azonnal, megtérül-e a befektetés. De ráfordítás nélkül nem lesz nyereség sem…
Áthidaló megoldások – kínos helyezetek ellen
A levélírók hasznos tanácsokkal is szolgáltak:
Betti: „Ha vakrandira készülök, először mindig kutyát sétáltatni invitálom a srácot. Így legalább kiviláglik, elviselné-e az ebemet hosszú távon, emellett az egész egy fillérbe sem kerül. Általában valamelyik közeli parkot szoktam választani, ahol séta közben remekül lehet beszélgetni, akár órákon át is. A következő randinál – ha eljutunk odáig – viszont már ragaszkodom valami beülős helyhez. Azt gondolom, hogy egy majdnem ismeretlentől nem várhatom el, hogy kiperkálja a számlát. De ettől függetlenül jólesik, ha egy fiúnál ez nem kérdés…”
Tibor: „Sajnos előfordult már velem az a kínos szituáció, hogy meglátva a lányt – aki a legkevésbé sem hasonlított a képeken látott nőneműhöz – a legszívesebben azonnal sarkon fordultam volna. Összeszedtem magam, odamentem hozzá, és beültünk egy kávéra. Végül kiderült, hogy bár nem az esetem, de nagyon jó fej. Amúgy pedig azt gondolom, hogy a puhatolózós randikon nem a fogyasztás a lényeg, egy férfi pedig kalkulálja be azt az 1-2 ezres ráfordítást.”
Gabi: „Én minden első randin megkérdezem, amikor fizetésre került a sor, hogy tartozom-e valamivel. A válasz erre mindig ugyanaz volt: »Természetesen nem.« Sőt, két esetben érdekes reakciót is kaptam, a fiúktól megtudtam, hogy soha senki nem tette fel nekik a kérdést ebben a sokaknak kínosnak tűnő pillanatban. Örömmel nyugtáztam mennyire jólesett nekik. Nem állítom, hogy minden férfi nagyvonalú, de talán ezzel a hozzáállással ki tudjuk hozni belőlük a maximumot.”
Tamás: „Úgy gondolom, hogy az első találkozásnál a férfinak úgy kell anyagilag készülnie, hogy ki tudja fizetni a számlát. Így kell készülnie, de az majd úgyis a helyszínen dől el, hogy a nő hagyja-e ezt, vagy beszáll ő maga is. Manapság a nők is keresnek, tehát ez így fair.”
Brigi: „Volt egy-két rossz tapasztalatom, és arra is rájöttem, egyáltalán nem az anyagi helyzet határozza meg, hogy egy férfi nagyvonalú-e. Egyszer egy jól menő jogásszal vacsiztam, aki, miután a pincér kihozta a számlát, hosszasan keresgélni kezdte a bankkártyáját. Lehet, hogy tényleg nem volt nála pénz, de én annyira zavarba jöttem, hogy gyorsan kiegyenlítettem a számlát. Valahogy ez annyira kiábrándított, hogy többé nem is találkoztam vele. Ugyanakkor találkoztam már olyan sráccal is, akit nem vetett fel a pénz, de még azt sem hagyta a moziban, hogy a pattogatott kukoricát én álljam. Ha már itt tartunk: szerintem bizonyos helyeken (mint a mozipénztár) eléggé furán veszi ki magát, ha a lány fizet. Viszont később még bármibe beszállhat, én például nem érzem magam a büszkeségemben sértve, ha utána a büfében én fizetek. Egy biztos: a fukar férfi kiábrándító.”
Fórumajánló: közös kassza »
