Prűdek és paráznák

Nem, nem, Kedves Olvasó! Ez nem valami pikáns történet, noha némelyik pikáns történet ugyancsak elbújhat mellette. Akár még a műfaji alapokat megvető reneszánsz Decameron is. Mégis, be kell vallanom, ezúttal nem Decameron-féle mesékről esik szó. Csak egyetlen közös vonásuk akad: a témájuk, vagyis a szexualitás – ami ezúttal szigorúan tudományos tények alapján ábrázolódik. Aki azonban valamiféle használati utasítás-gyűjteményre gondol, ismét téved. Mert ez a furcsa nevű amerikai srác egyáltalán nem arra vállalkozott, hogy gátlásos, kezdő, vagy esetleg túlzottan szabados felfogású és gyakorlatú párok szexuális életét elviselhető mederbe terelje. Nem bizony. Sokkal inkább arra, hogy magát a szexualitást, a nemiséget, a nemiséggel összefüggő anatómiai és élettani, sőt viselkedési és evolúciós sajátosságokat a magas tudomány elvont nyelvezetéről hétköznapira fordítsa le, és azok számára is érthetővé tegye, akik a tudományos nyelvhasználatban járatlanok. Még hogy érthetővé! Kiszólásai, nyelvi csavarjai által kifejezetten szórakoztatóvá! És, hogy még hitelesebb legyen, az állattani összehasonlításokon kívül gyakran saját (vagy másoktól kölcsönzött) példákon keresztül illusztrálja is a magvasabb tételeket.

Az evolúcióval, de különösen annak biológiai vonatkozásaival foglalkozókat (temérdek egyetemi hallgatót és jóval kevesebb oktatót) nem annyira a tények, mint a meghökkentő hozzáállás tudja elszórakoztatni, miként a felhasznált nyelv is, ami alatt most nem az angolt, hanem annak (olykor útszélibb) argóját kell érteni.

A magam részéről cseppet sem örülnék, ha a tudományos világban ez lenne az elkövetkező idők követendő trendje, noha sok jel mutat arra, hogy egy ilyesfajta szókimondó igénytelenség, nyelvi lepusztulás világszerte kialakulóban van. Ami azonban itt megjelenik, inkább karikatúra-jellegű, mert erősen prüdéria-ellenes, de éppen ezért bizonyára sokakat módfelett felingerlő változat. Aki tehát ilyen beállítódással kezdené olvasni, jobb, ha azonnal félreteszi. Ha meg nem, akkor olyan szórakoztató ismeretterjesztésben lesz része, ami – egyelőre – teljesen hiányzik a mi nyelvterületünkről. (Bár ismerek olyan egyetemi oktatót, aki zártabb közösségben már eredményesen gyakorolja.)

A könyv tanulságai azonban minden formai alakításon túlmutatnak: meg kell emészteni őket. Különösen azoknak, akik ezidáig másként gondolták. Márpedig ők vannak nyomasztó többségben. Aki pedig arra gondolna, hogy „bolond ez a srác, hogy ilyesmiket ír” – ki kell ábrándítanom: Joe Quirk kizárólag bizonyított, tudományosan igazolódott téziseket tárgyal, azt is jelezve, ahol a tudomány még csak a feltevéseknél tart. A biológus pedig irigykedve sóhajt: bárcsak én írtam volna meg mindezt, ilyen kézenfekvő érthetőséggel és szókimondással…

Nos, irigykedők, akad még nehéz téma, hát csak rajta!