Szex

Családvédelmi szolgálatok a korszerû fogamzásgátlásról

A Magzatvédelmi Törvény 1992 -ben lépett életbe, ennek gyakorlati megvalósítását szolgálják a Családvédelmi Szolgálatok is.

Nők a nőkért

A szolgálatoknál védőnők dolgoznak, akiknek feladata egyebek között éppen az, hogy elősegítsék a fogamzásgátló eszközök megismerését, elterjedését, tudassák azok használatát. Hozzájuk is bátran fordulhat, akinek ezzel kapcsolatos gondja van. Budapesten már minden kerületben találunk ilyen szolgálatot, vidéki városok a környékbeli településeket is ellátják – például Monoron 13 vonzáskörzeti tanácsadást végeznek.

Több okból is érdemes keresni őket: segítik a családtervezést, fiatalkorúak számára házasságkötés előtti felkészítést végeznek, valamint a magzati élet védelmét szolgáló intézkedések is az itt dolgozók feladata. Hogy hol és hogyan működnek, arra nézve a helyi újságokban találhatunk útbaigazítást. A védőnők ugyanis – tudva, hogy sok emberhez kell szólniuk – egyre inkább igénybe veszik az írott sajtót.

Azonban ezek az írások nem csak a tanácsadások helyéről, idejéről adnak tájékoztatást, hanem születési és terhességi statisztikák számadataival illusztrálva, a fogamzásgátlás szükségességéről, annak korszerű módszereiről. Ha már megtörtént a baj, a magzatelhajtást véleményeznek, vizsgálják a körülményeket, majd ezután teszik lehetővé a művi vetélést. Akinek fogamzásgátlással kapcsolatos gondja van, hívhatja a helyi Családvédelmi Szolgálatot, Budapesten bármelyik kerületben talál ilyet. Vidéken a házi orvost, vagy a polgármesteri hivataltól tudhatják meg az elérhetőségeket az érdeklődők.

Köszönjük a Budapest VII., Rottenbiller u. 27 szám alatti Családvédelmi Szolgálattól Kruchio Lajosné segítségét.

Telefonszám: 06-1-351-0101

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése