Szex

Fogamzásgátló módszerek

Az emberiség már az õsidõktõl fogva alkalmaz különféle fogamzásgátlási módszereket. Régészeti emlékek tanúsága szerint például az ókori egyiptomiak többféle technikát is használtak: kecskebélbõl készítettek óvszert, illetve méhviasszal és mézzel zárták el a sperma útját.



ScheringClub
A széles tömegek számára azonban egészen a gumióvszer megjelenéséig nem volt igazán hatásos fogamzásgátlási lehetőség. Az első hormontartalmú fogamzásgátló tablettát az 1960-as évek elején vezették be, megszabadítva az európai asszonyokat a nem kívánt terhesség rémétől. Az utóbbi 30 év elteltével nagyobb választék áll a nők rendelkezésére hormontartalmú fogamzásgátlókból, mint azt valaha remélhettük.

Ma a férfiak és nők a fogamzásgátló módszerek széles palettájából választhatnak, és mindegyik módszer eredményes – feltéve, hogy helyesen alkalmazzák. A választék növekedésével az a felismerés járt együtt, hogy a fogamzásgátló típusát az adott egyén igényeinek, életszakaszának és nemi szokásainak megfelelően kell megválasztani.

Egy fiatal, nemi élete kezdetén álló nő számára, aki ritkábban él szexuális életet (esetleg alkalmi kapcsolatai vannak), helyes döntés lehet, ha a leghatékonyabb védelem érdekében kis dózisú kombinált orális fogamzásgátló tablettát szed, és emellett esetleg óvszerrel is védekezik a nemi úton terjedő betegségekkel szemben. Egy gyermekeket nevelő anya viszont – aki hosszú távon megbízható fogamzásgátlást szeretne – más lehetőségeket is fontolóra vehet: többek között a méhen belüli, hormontartalmú fogamzásgátló szereket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top